Megszöktek a börtönből, elfogták őket
A hatból ketten még szabadlábon.
Elfogtak négyet az izraeli börtönből hétfőn hajnalban megszökött hat rabból – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az ynet.
Majdnem öt napos keresés után Názáretben egy rendőrőrjárat elfogott két szökevényt a Gilboa börtönből hétfő hajnalban egy alagúton távozó terroristák közül. A két kézre került fogoly a 2003 óta életfogytiglani börtönbüntetését töltő 49 éves Jakub Mahmúd Kadri és 39 éves Muhamad Kasszem Arda, akire 2002-ben szintén életfogytiglani büntetést szabtak.
A rabok, akik az észak-izraeli Gilboa fegyházból szöktek meg, egy kamionparkolóban rejtőztek el egy Názáret melletti, arabok lakta faluban. A börtöntől 30 kilométernyire fekvő Názáretben fogták el a másik két szökevényt is néhány órával korábban. Mindketten életfogytig tartó fegyházbüntetésüket töltötték. Elfogásukkor nem tanúsítottak ellenállást.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, az Észak-Izraelben található Gilboa börtönből hétfőn szökött meg hat rab. Közülük öten az Iszlám Dzsihádhoz tartoztak, hatodik cellatársuk, Zakaria Zubeidi pedig az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja egykori parancsnoka. Az izraeli biztonsági erők nagy erőkkel keresték az elmúlt napokban a rendkívül veszélyesnek tartott szökevényeket, s letartóztatták számos családtagjukat, közülük ötöt Ciszjordánia északi részén, Dzsenin város környéki falvakban.
Izraelben több börtönben lázongások törtek ki a nemzetbiztonsági okokból elítélt palesztin, úgynevezett biztonsági foglyok körében a rabszökés után bevezetett szigorítások, más börtönökbe és szárnyakba történő átköltöztetésük miatt, írja az MTI. A hat szökevény közül négyen életfogytiglani elzárásukat töltötték izraeliek elleni halálos támadások miatt, Zakaria Zubeidi ellen még nem folytatták le a büntető eljárást két tucat bűncselekmény, köztük gyilkossági kísérlet miatt, a hatodik foglyot pedig bírósági procedúra nélkül, „adminisztratív fogságban” tartották.
(Kiemelt kép: az izraeli rendőrök lezárták a Jalamah ellenőrzőpontot a Ciszjordániában található Jenin város és Izrael között, miután 6 palesztin fogoly megszökött az izraeli börtönből, 2021. szeptember 6 -án Jeninben, Ciszjordániában. Fotó: Nedal Eshtaya / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP)