Orosz-ukrán konfliktus: Donyeck melletti kisváros került tűz alá
Sérültekről egyelőre nem érkezett információ, a lakosság evakuálást viszont megkezdték.
Tűz alá vették azt a területet, ahol az RT Arabic televíziós csatorna stábja dolgozott szombaton a délkelet-ukrajnai önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaságban – erősítette meg az RT. Az előzetes információk szerint senki sem sérült meg.
„Tudósítónk elmondta, hogy az incidens Zaitsevo városában történt, amely a donbásszi konfliktus két oldala közötti érintkezési vonal közelében található”
– jelentette az RT Arabic. A csatorna főszerkesztője, megerősítette, hogy kollegái életben vannak, nem sérültek meg, és azonnal elhagyják a veszélyes területet.
Mindkét szakadár köztársaság hatóságai pénteken elrendelték a civilek evakuálását Oroszországba, az ukrán erők esetleges „áttörési” kísérletétől való félelmükre hivatkozva.
Kijev tagad minden olyan állítást, ami a szakadár köztársaságok erőszakos visszafoglalására vonatkozó tervekre utal, és Oroszországot vádolja azzal, hogy ürügyet próbál találni saját ukrajnai inváziójához. Oroszország szintén visszautasította ezeket a vádakat, és felszólítja az ukrán hatóságokat, hogy teljesítsék a minszki megállapodásokat – a kelet-ukrajnai békerendezéshez vezető útitervet tartalmazó dokumentumokat.
Eközben nő a félelem a lakosság körében, Donyeckből, és Luganszkból százaival menekülnek az emberek.
(Kiemelt képünk: Minden korosztályból álló civilek katonai kiképzést kapnak egy régi ipari üzemben, hogy megvédjék hazájukat, miközben az ukrán-orosz válság folytatódik az ukrajnai Kijev melletti Desnyánszkij kerületben 2022. február 19-én. Fotó: Ali Atmaca / Anadolu Agency / AFP)