Brit vezérkari főnök: Oroszország nagyobb fenyegetés, mint korábban
Patrick Sanders szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy miként ér majd véget a háború.
Oroszország valószínűleg még nagyobb fenyegetést jelent majd Európa biztonságára az ukrajnai háború után, mint korábban – mondta Patrick Sanders, a brit hadsereg vezérkari főnöke kedden, írja az Index.
„Noha Oroszország hagyományos képességei legalább egy ideig jelentősen csökkennek, Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrégiben kinyilvánította szándékát, hogy helyreállítsa a történelmi Oroszország földjeit, minden haladékot átmenetivé tesz, ezáltal a fenyegetés még élesebbé válik”
– mondta a brit hadsereg vezérkari főnöke.
„Nem tudjuk, hogyan ér véget az ukrajnai háború, de a legvalószínűbb forgatókönyv szerint Oroszország Ukrajna után még nagyobb fenyegetést jelent majd az európai biztonságra, mint korábban”
– tette hozzá.
(Fotó: Patrick Sanders/ Facebook)