Botrányba fulladt a fehér házi tudósítók gálavacsorája

2018. április 30., 09:36

Szerző:

Jeles amerikai újságírók határolódtak el a fehér házi tudósítók szombati gálavacsoráján Washingtonban elhangzott sértésektől.

Az amerikai sajtó hagyományaihoz tartozik, hogy a Fehér Ház-i tudósítók 1921 óta megrendezett gálavacsoráján színészek, komikusok is fellépnek, s gyakran tréfálkoznak az éppen hivatalban lévő amerikai elnökön, vagy kormányzati tagokon. A szombati gálavacsorán – csakúgy, mint tavaly – Donald Trump nem volt jelen, ám munkatársait arra bátorította, hogy menjenek el, és a Fehér Ház több munkatársa, valamint néhány kormánytag, így például Wilbur Ross kereskedelmi miniszter is, ott volt a rendezvényen.

Az idei díszvacsorán azonban Michelle Wolf színésznő az újságírók többsége szerint túlment a határokon:

az elnökön és néhány kormánytagon élcelődve, a Fehér Háznak a díszvacsorán is jelenlévő szóvivője, Sarah Huckabee Sanders külsején gúnyolódott, és a többi között az A szolgálólány meséje című, amerikai televíziós sorozat egyik csúf és öreg szereplőjéhez, „Lydia nénikéhez” hasonlította a fiatal szóvivőnőt, akit le is hazugozott.

Sarah Huckabee Sanders

Huckabee Sanders nem reagált és nem hagyta el a Hilton szálló báltermét, ahol a rendezvényt tartották. A Trump-kormányzat szintén jelenlévő jó néhány tagja azonban tiltakozása jeleként felállt és távozott. Mások pedig felháborodott hangú mikroblog-bejegyzéseket tettek közzé. Wolf később a Twitteren azt írta, ő nem a szóvivő külsejéről beszélt, amikor azt mondta, elégeti a tényeket, és a hamuból tökéletes szemárnyékolót készít.

Maggie Haberman, a The New York Times tudósítója azonnal Twitter-bejegyzésben méltatta Huckabee Sanders méltóságteljes viselkedését, hangsúlyozva, a szóvivőnő nagy benyomást tett rá azzal, hogy nem hagyta ott a rendezvényt. Peter Baker ugyancsak a The New York Times tudósítója leszögezte: „sajnos, ezen az estén nem mozdítottuk előre az újságírás ügyét”. Tim Young színész, szintén mikroblog-bejegyzésben azt közölte: a Michelle Wolf monológjában előadott Trump és Huckabee Sanders elleni gyűlölködésnek és megosztó magatartásnak köszönhetően győz majd Trump 2020-ban is. 

A The New York Times a vasárnapi internetes oldalán a színésznő performansza miatt az újságírók körében eluralkodott dühről írt, a The Washington Post publicistája pedig vasárnap azt írta, jó lenne, ha az idei lett volna az utolsó ilyen vacsora.

„Az újságírás érdekében hagyjunk fel a tudósítók gálavacsorájával” – írta Margaret Sullivan.

Mercedes Schlapp, a Fehér Ház stratégia kommunikációs vezetője – aki a férjével együtt szintén a díszvacsora vendégei között volt – Twitter-bejegyzésében azt írta: ezért gyűlöli Amerika a valósággal köszönőviszonyban sem lévő balos médiaelitet. Reince Priebus, a Fehér Ház volt kabinetfőnöke szerint az előadás újabb győzelem volt Donald Trumpnak. 

Trump, aki a gálavacsorával egy időben Michiganben tartott nagygyűlést, vasárnap Twitter-bejegyzésében „unalmasnak” minősítette az újságírók rendezvényét. Őt is meghívták ugyan, de azzal utasította el, hogy

„miért is kellene bezsúfolódnom egy terembe egy rakás álhírgyártó és engem gyűlölő liberálissal?”

 

2025. június 12., 14:31

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.