Félmillió embert is megölt volna az a drogmennyiség, amit egy bölcsődében rejtegettek

Egy kisgyermeket már nem tudtak megmenteni, aki belélegezte a kábítószert, többen kórházba kerültek.

2023. szeptember 22., 10:31

Szerző:

Mint megírtuk, nagy mennyiségű fentanilt és más kábítószereket talált a rendőrség egy New York-i bölcsőde csapóajtója alatt. A bölcsődében kábítószer-túladagolás miatt halhatott meg egy egyéves gyerek múlt héten, írja a Telex.

A gyerek mindössze egy hete járt oda. A rendőrség szerint az alvószobába rejtett drogot a gyerekek belélegezhették, az egyéves gyerek mellett három másik kisgyerek is kórházba került.

Az ügyészség vádat emelt az óvoda tulajdonosai, Grei Mendez és Carlisto Acevedo Brito ellen, akik a vád szerint drogelosztó-központot csináltak a bölcsődéből. Mendez azt állítja, ő nem tudott a drogbizniszről, bár a térfigyelő kamerák szerint többször is felhívta férjét, amikor a gyerekek rosszul kezdtek lenni. Férje ekkor a helyszínre érkezett, a 911 kihívása előtt pedig még több teli bevásárlózacskót kivitt a bölcsődéből. Mendez állítólag 20 ezer szöveges üzenetet törölt letartóztatása előtt a telefonjáról.

A rendőrség szerint a bölcsődében talált kábítószer mennyisége 500 ezer halálát okozhatta volna, többkilónyi kábítószert rejtettek ugyanis el a bölcsőde épületében.

(Képünk illusztráció: ADEK BERRY / AFP)

07:41

Maros megyét Kolozsvár alá sorolnák be, míg a magyar többségű Kovászna és Hargita Brassóval kerülne egy közigazgatási egységbe, amennyiben életbe lépne a tervezett román gondolatkísérlet.

07:23

Egy embert késsel megölt, két másikat pedig kalapáccsal megsebesített szombat este egy támadó Párizsban, az Eiffel-torony közelében, miközben szemtanúk szerint azt kiáltotta, hogy „Allah Akbar”. Rendőrök elektromos sokkolóval ártalmatlanították és a helyszínen őrizetbe vették – közölte Gérald Darmanin belügyminiszter.

2023. december 2., 17:56

Az Egyesült Államok „semmilyen körülmények között nem fogja engedni, hogy palesztinokat kényszerrel telepítsenek ki a Gázai övezetből vagy Ciszjordániából, illetve ostrom alá vegyék a Gázai övezetet vagy megváltoztassák a határait” – jelentette ki az amerikai alelnök szombaton Dubajban a Fehér Ház közleménye szerint.