Biden elnökségének szintmérője lehet a virginiai kormányzóválasztás
Tavaly tíz százalékkal nyerte az államot Biden, de most nagyon szoros a kormányzójelöltek versenye.
Joe Biden amerikai elnöksége első évének politikai tesztje lehet a szokatlanul szoros virginiai kormányzóválasztás, amelyet több mint száz másik, állami és városi szintű választás mellett rendeznek meg az Egyesült Államokban – írja az MTI. A tagállami kormányzóválasztások jelentőségét az adja, hogy a Demokrata Párt ugyan többségben van a szenátusban és a képviselőházban is, de csak nagyon szűk többséggel rendelkeznek – ez változhat most a választások után.
Az elemzők és a politikusok figyelme elsősorban a szövetségi fővárossal, Washington DC-vel határos Virginiára irányul. Az államban ugyanis a demokrata párti Terry McAuliffe, korábbi virginiai kormányzó szoros versenyben van a republikánusok politikai újoncával, Glenn Youngkinnel. A kampány központi témái közé egyébként az LMBTQ-témákkal kapcsolatos iskolai érzékenyítés is bekerült – magától értetődően a republikánus jelölt ellenzi ezeket a programokat. Joe Biden a 2020-as amerikai elnökválasztás során Virginia államot mondhatni magabiztosan, 10 százalékpontos fölénnyel vitte, azonban a republikánus párthoz közel álló Fox News csatorna szerint a kormányzói verseny szorossága azt jelzi, csökkenőben van a demokraták támogatottsága.
Virginia állam azért is érdekes helyszín, mert korábban nyolc elnököt adott az Egyesült Államoknak: többek közt George Washington és Woodrow Wilson is innen származott. Ennyi elnököt pedig egyetlen más amerikai tagállam sem adott még az országnak. Egyetlen kivételt leszámítva, az államban az elmúlt 40 évben minden kormányzóválasztáson a Fehér Ház aktuális lakójával ellenkező pártállású jelöltet választottak.
A mostani több, mint száz amerikai választási esemény között szerepel még Virginia állam igazságügyi vezetőjének és kormányzó-helyettesének megválasztása, a New Jersey állambeli kormányzói poszt, Florida állam 20. választókerülete (Fort Lauderdale, West Palm Beach) kongresszusi képviselőjének megválasztása, vagy képviselőválasztás Idahóban. Ezenkívül polgármestert választanak New York, Boston, Atlanta és Minneapolis városokban, valamint számos egyéb településen is.
(Kiemelt kép: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP)