Lemondott a hat napja beiktatott román belügyminiszter a múlt héten meggyilkolt lány ügye miatt

2019. július 30., 12:30

Szerző:

Bejelentette lemondását kedden Nicole Moga román belügyminiszter a nemi erőszak és gyilkosság áldozatául vált 15 éves lány ügye miatt.

A tisztségébe alig hat napja beiktatott tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy

ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.

A belügyminiszter azt mondta, a caracali ügyben minden nyomozás folytatódik, bízik a "becsületes" minisztériumi kollégáiban, akiknek megköszönte az együttműködést.

A múlt héten elrabolt, megerőszakolt és megölt Alexandra ügye hatalmas közfelháborodást váltott ki Romániában, miután kiderült, hogy hiába hívta háromszor is a 112-es segélyhívószámot elrablója telefonjáról, a hatóságok nem voltak képesek idejében közbelépni, hogy megmentsék az életét.

A rendőrség belső vizsgálata szerint a segélyhívást fogadó szolgálatos rendőr nem hitt az áldozatnak, felületesen járt el, nem próbált részleteket megtudni fogva tartása helyszínéről.

 

 

Tegnap 12:22

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).