Bécs és a fiatalok? Ugyan...
A bécsiek igencsak büszkék arra, hogy városukat az életminőség szempontjából több nemzetközi tanulmány is első helyre sorolja, megelőzi immár az eddigi első helyezettet, Züricht. Kérdés azonban, mindenki így érzi-e.
Például, mit szólnak ehhez a fiatalok. Igen, az élet minősége kiváló, ha eltekintünk attól, hogy unalmas – mondják. Számukra az a kiegyensúlyozott nyugalom, amit az idősebbek annyira kedvelnek, egyáltalán nem tetszik. Márpedig – és ebben az életmódkutatók egyetértenek – egy nagyvárosnak mindenképpen olyasmit is kell nyújtania, ami vonzza a fiatalokat, az e korosztályhoz tartózó turistákat éppúgy, mint a letelepedni vágyókat.
Ahogyan Berlint „szegénynek és szexisnek„ tartják, Bécs mintha ennek pont az ellenkezője lenne. Ápolt környezet, monarchiás emlékek, gyönyörű épületek – de hol marad az a fajta pezsgés, ami nemcsak az említett Bécsre, de Amsterdamra, Londonra jellemző. Pedig ezek a városok sehol sincsenek az életminőség alapján készített rangsorban.
A város vezetését elsősorban az érdekli, hogy a császári örökség, a szépen karbantartott paloták, a barokk pompa idevonzza a turistákat, mégpedig azokat, akikről feltételezhető, hogy pénztárcájukat is szívesen nyitják meg. Mintha nekik szólnának a kétségkívül gyakori rendezvények, látványos utcai kavalkádok is: ezek a maguk ugyancsak rendezett és jól szervezett színeivel szintén nem elég vonzók a fiataloknak.
Kivétel is van
Másnak mondható például a
Life Ball, az a sokakat megbotránkoztató nyár eleji rendezvény, amely ( az AIDS elleni harc jegyében) a melegekről szól. És nemcsak azért, mert – a Szivárványparádéhoz hasonlóan – frivol kosztümökben engedi vonulni a résztvevőket. Nem, ez a bál, amelynek adománygyűjtő részét a Városháza falai közé szorítják, utcákon, tereken olyan harsány bulizást, kicsattanó jókedvet is jelent, ami az ifjúságnak itt Bécsben sokszor hiányzik.Más kérdés, hogy a bécsi szuper életminőség egyik összetevője a csend és nyugalom, viszont az is igaz, hogy az itteniek hamar rásütik a „túl hangos” minősítést egy-egy kicsit is zajosabb rendezvényre, hiszen nincsenek ilyesmihez szokva.
Az oly nagyra becsült kulturális élet is elsősorban az idősebbeknek szól. A színházak, zenések és prózaiak együtt naponta 70 ezer embernek kínálnak esti szórakozást, de még a legkorszerűbbnek tekintett (és nehezen elfogadott) avantgárd rendezések sem igazán fiatalosak – vélik a szakértők, akik újabban foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Konkrét javaslatuk persze nincs, megoldásként több magánkezdeményezést ajánlanak, szervezetek és hálózatok kiépítését, amelyek aztán ötletelnek és az elképzeléseket meg is valósítják. Kérdés, vajon a fiatalok kedvére való élet nem egyszerűen az ő életkedvükből fakad-e, mennyiben lehet kevésbé spontán, szervezett formában ösztönözni az ilyesmit, vagyis erőltetni a fiatalos jókedvet egy hagyományosan más beállítottságú városban.
