Az uniós vezetők nem húzgálták az orosz medve bajszát
A keddi orosz lapok kommentárjaikban igen eltérően ítélik meg az Európai Unió hétfői rendkívüli csúcsértekezletén elfogadott nyilatkozatot: a Kommerszant című lap ultimátumról írt, míg például a Vedomosztyi egy francia parlamenti képviselőt idézve úgy látja: az uniós vezetők úgy döntöttek, hogy nem döntenek.
A Kommerszant rámutatott: végül nem hoztak a csúcson szankciókat Oroszország ellen, de Brüsszel lényegében ultimátumot adott Moszkvának, vagyis hogy befagyasztja az unió és Moszkva kapcsolatait új alapokra helyezni hivatott partnerségi és együttműködési szerződésről folyó tárgyalásokat mindaddig, amíg az orosz csapatok el nem hagyják Grúzia területét - írja összefoglalójában az MTI.
Az európai vezetők azt adták értésre, hogy amennyiben Moszkva nem teljesíti a feltételeket, a hozzá fűződő kapcsolatok egész komplexumát felülvizsgálják - írta a lap, példátlanul kemény hangvételűnek minősítve a nyilatkozatot.
Az Izvesztyija arra mutatott rá: a hétfői csúcs újra megmutatta, hogy Európa nem egységes, s hiába igyekeztek a résztvevők egységet demonstrálni, ez nemigen sikerült.
A Moszkovszkij Komszomolec szerint a konfrontációt nem csupán Moszkva esetleges válaszlépései miatti félelmükben kerülték el az európai vezetők, hanem azért, mert az EU és Oroszország kapcsolatai olyannyira fontosak, hogy az unió vezetői egymás között - és a Kremllel - nyugodtabb légkörben akarnak tárgyalni, hogy azután az esetleges stratégiai döntéseket megalapozottan hozhassák meg. Ha Moszkva továbbra is csak reagál ellenfelei lépéseire, vereséget szenved. Átütő, de reális és nem propagandisztikus kezdeményezések szükségesek - írta a lap.
A Gazeta című újságban Andranyik Migranjan politológus azt jósolta: az EU és Oroszország kapcsolataiban eltérő feszültségi szintű időszakok váltakoznak majd, s csak akkor szűnik majd meg végleg a feszültség, ha sikerül rendezni az orosz-amerikai kapcsolatokat - hangsúlyozta a Távirati Iroda.