Miniszterelnök: Az ukrajnai háború fordulópont

Az ukrajnai háború nem pusztán egy esemény, hanem fordulópont Európa történelmében, mindent meg kell tenni, hogy hasonló konfliktus soha többé ne fordulhasson elő – jelentette ki Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedden.

2022. július 5., 13:44

Szerző:

Kiriákosz Micotákisz, az EP Ez Európa című vitasorozata keretében elmondott beszédében hangsúlyozta, Európa soha nem látott változásokat tapasztal világszerte, köztük az Oroszország indította háborút Ukrajna ellen, a háború következtében kialakult gazdasági válságot, az élelmiszerhiányt és mindezeknek a társadalmakra gyakorolt hatásait.

„El kell kerülni a káoszt. Mi a béke, a nemzetközi világrend, a civilizáció és a demokrácia oldalán állunk. Ezért fellépünk azokkal szemben, akik határokat lépnek át és jogokat sértenek. Elutasítjuk a hatalomelvű fellépéseket”

 – fogalmazott.

Az országok közötti nézeteltéréseket a nemzetközi joggal és nem agresszivitással kell megoldani - mondta a görög miniszterelnök, majd úgy fogalmazott: a fenyegetések előtt bezárjuk az ajtókat, ugyanakkor ablakot nyitunk a békés kapcsolatoknak.

Micotákisz kiemelte: a válságok megmutatták, hogy a kilábalás egyetlen ország számára nehéz feladat, de a közös megoldások eredményre vezetnek. Az önálló próbálkozások megakadályozzák a közös megoldást. Mivel a nemzeti kihívások gyakran európai kihívások is, nem lehet nemzeti egoizmus szerint cselekedni – jelentette ki.

Szavai szerint Európa védelmi politikájának átalakítására van szükség, ahogy a migráció tekintetében is közös megoldásokra, új intézkedésekre. Közölte: Görögország védelmezte Európát, amikor az unió keleti határán több ezer migráns inváziója fenyegetett Törökország felől. A migrációs helyzet nem oldódott meg – figyelmeztetett. Mai napig látható, hogy milyen szintű kihívásokkal kell szembenéznie Európának például Spanyolországban, ahogy folyamatos kihívást jelent a migránscsempészek nem szűnő tevékenységének felszámolása is – mondta.

Kijelentette: közös munkára, együttes megoldásokra van szükség. Meg kell erősíteni a demokráciákat, hogy a demagógiával, az álhírekkel, a félretájékoztatással szemben Európa fel tudjon lépni.

„Európa keményen megküzdött a szabadságáért. Kötelességünk megvédeni azt a jólétet és szabadságot, amelyekért az előző generációk megküzdöttek. Erősíteni kell az európai identitást” 

– fogalmazott.

Végezetül hangsúlyozta: a jelenlegi körülmények között a stabil államok az igazán erős államok. A folyamatosan változó világban az erős és önálló Európai Unió tudja egyesíteni az állampolgárokat, illetve egy ilyen EU lehet a világban a fejlődés motorja – tette hozzá beszédében a görög miniszterelnök.

(Kiemelt kép forrása: Genya SAVILOV / AFP)