Az NBC, a Facebook és a Fox News is ejtette Donald Trump reklámfilmjét, amely egyenlőségjelet tesz a bevándorlás és a bűnözés közé
Hétfőn az NBC, a Facebook és a republikánusokhoz közeli Fox News is jelezte, hogy nem vetíti többé Donald Trump elnöknek a keddi félidős választásokra készült kampányfilmjét – írja a Reuters. A kampányfilm egyenlőségjelet tesz a menekültek és a bűnözés között, mégpedig úgy, hogy a délről az Egyesült Államok felé tartó menekültekről készült felvételt egy mexikói illegális bevándorlóról a gyilkosság miatt halára ítélt Luis Bracamontesről szóló tárgyalótermi felvétellel. A kampányfilmet az ügyben elsőként még szombaton megszólaló CNN rasszistának nyilvánította és nem vetítette. Hétfőn aztán az NBC kiadott egy közleményt, amely szerint a kampányfilm „érzéketlenségről” tanúskodik, hogy nem adják le többé. A Fox News hirdetési igazgatója, Marianne Gambelli ezután jelezte, hogy egy „felülvizsgálat” nyomán inkább ejtik a kampányfilmet, és végül a Facebook is tett egy bejelentést, mégpedig arról, hogy a kampányfilm sérti a közösségi alapelveit, ezért fizetett hirdetésként nem közlik. Azt viszont senkinek nem tiltják meg, hogy megossza.
Luis Bracamontes két seriffhelyettest megölt, egyet pedig megsebesített, amikor tüzet nyitott rájuk 2014-ben Sacramentóban. Először még 1997-ben utasították ki az Egyesült Államokból drogkereskedelem miatt, aztán még egyszer 2001-ben még egyszer elkapták, hogy illegálisan tartózkodik az ország területén.
A CNN elutasító döntésére reagálva az elnök fia, Donald Trump Jr. a Twitteren azt írta, hogy a hírtelevízió úgyis csak álhíreket közöl.
Az apja pedig úgy reagált, szórakoztató látni a CNN hamis felméréseit.
Az Egyesült Államokban a keddi félidős választásokon a 435 képviselőházi hely mindegyikéről, a 100 szenátusi hely közül 35-ról, az 50 szövetségi állam közül pedig 36-nak a kormányzójáról szavazhatnak az amerikaiak. Jelenleg a kongresszusnak mind a két házában a több-kevésbé Donald Trump mögött álló republikánusoké a többség, de sokan várják, hogy ezt „kék hullám” – rengeteg demokrata jelölt győzelme – söpri el.