Legszebb karácsonyi vásárok Európában: ezeket tényleg látni kell
Európa karácsonyi vásárait egyszerűen nem érdemes kihagyni.
Akárhogy is, de a karácsonyi vásároknak mindig van egy klasszikus varázsa, hiszen a forgatagban forralt bort vagy meleg teát szürcsölve óhatatlanul is átjár minket az ünnepi hangulat. Persze karácsonyi vásárok akadnak Magyarországon kívül is bőven, összeállításunkban most mutatunk 3 olyan európai helyszínt, ahova legalább egyszer érdemes ellátogatni. Ezek a vásárok ugyanos nemcsak hagyományos finomságokat és kézműves termékeket kínálnak, hanem olyan egyedi élményeket is, melyek garantáltan felejthetetlenné teszik az ünnepi szezont.
Téli csodaország Tallinnban
Az Észtország fővárosában, Tallinbban található karácsonyi vásár a festői Városháza téren kerül megrendezésre, a miliő pedig egyértelműen egy középkori mesére emlékeztet. A vásáron kézzel készített ajándékok és persze az észt konyha finomságai várják a látogatót, a történelmi környezet miatt pedig az egész olyan, mint egy időutazás. Különösen lenyűgöző a téren felállított karácsonyfa, amit 1441 óta minden évben felállítanak. A tallinni karácsonyi vásár idén november 22-én nyitotta meg a kaput és egészen december 27-ig várja majd a látogatókat.
Romantika Bécsben
A bécsi karácsonyi vásár messze földről híres, éppen ezért nem maradhatott le a listánkról sem. A városháza előtti téren tartott karácsonyi vásáron hagyományos osztrák ételekkel, forralt borral és különféle kézműves termékkel várják a látogatókat. Ezenkívül számos kulturális programmal is kedveskednek az érkezőknek, ami azt jelenti, hogy akár bábszínházi előadásokat is meg lehet tekinteni a vásáron. Az idei vásár már nagyon korán, november 10-én megnyitott és egészen december 26-ig lesz majd látogatható.
Középkori hangulat Prágában
A prágai karácsonyi vásárok – különösen az Óváros téren – a középkori hangulatukról ismertek. A gótikus építészettel körülvett piacokon cseh specialitásokat, kézműves termékeket és természetesen a híres cseh forralt bort kínálják a kereskedők. A prágai, Óváros téri karácsonyi vásár egyértelműen Európa egyik legszebb piaca, ami több százezer helyit vonzz az utcára, valamint a turisták körében is igencsak népszerű. A vásár idén november 30-án nyitott meg és egészen január 6-ig várja majd a látogatókat.
(Forrás: wmn.de, Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)