Az európai szakítópróba

– Noha a legutóbbi hírek szerint az amerikai és az orosz haderők együtt bombázták az Iszlám Állam állásait Szíriában, a szakértők egy része világszintű konfliktustól tart az orosz beavatkozás nyomán. Ön szerint jogos az aggodalom?

– Valóban sok tekintetben aggályokat vet fel az orosz intervenció: immár bizonyított, hogy nemcsak az Iszlám Államot, hanem a mérsékelt ellenzéki csoportokat is támadják. Ez pedig végső soron Aszad rendszerének újrastabilizálását segíti. A Fehér Ház hibázott, amikor a szíriai beavatkozást első körben jóformán átengedte az oroszoknak. Ám mégsem tartok attól, hogy mindez a szuperhatalmak szembenállásához vezet. A legfőbb cél mégiscsak az Iszlám Állam megsemmisítése. És ez együttműködésre kényszeríti a feleket.

– Uniós vezetők azt is mondják: a külső katonai beavatkozás további következménye lehet, hogy újabb menekülthullám indul el Szíriából.

– Ezt nem hiszem, noha nem vagyok optimista a beavatkozás hosszú távú hatásait illetően: az Aszad-rezsim stabilizációs kísérlete nyilvánvalóan nem jó irány a konfliktus rendezésére. A háború utáni újraépítés is nagyon nehéz lesz. Ám azt látni kell: az intervencióval igenis gyengül az Iszlám Állam, és ezzel lassítható a terjeszkedése is. Vagyis: mindez épp maradásra bírhatja a szíreket. Másrészt háború sújtotta országban mindig vonzóbb lehetőség marad a menekülés. Akinek módja van rá, meg is fogja próbálni. Az uniós vezetőkkel ellentétben inkább azt mondanám: feltehetően a jövőben kisebb és nagyobb menekülthullámok váltják majd egymást.

– Négymillióan élnek a Szíriával szomszédos országokban menekülttáborokban, ahol egyre apadnak a források az ellátásukra. Előfordulhat, hogy ezekből a táborokból is tömegek akarnak majd útnak indulni?

– Nyilvánvalóan. Ám ebben a kérdésben is csak ismételni tudom magam: akinek van rá lehetősége, anyagi eszköze, el fogja hagyni a menekülttábort, függetlenül a „fejadag” mennyiségétől. Hiszen senki sem akar az ottani körülmények között, jövőtlenül élni. És persze az is egyre egyértelműbb: a szíriai polgárháború nagyon sokáig elhúzódhat. Immár tudható: egyhamar nem térhetnek haza a táborokból, ezért inkább továbbmennek.

– Miközben a kormányfők szinte egész Európában népvándorlást emlegetnek, a statisztika mást mutat: ha a menekülttáborokban élők nagy többsége idejönne, még akkor is csupán körülbelül egy százalékkal nőne a kontinensen a muszlim népesség aránya.

– A globalizált világban voltak és lesznek is nagyobb mozgások. Európa szabadságot és jellemzően magas életszínvonalat tud biztosítani a lakóinak, ezért vonzó célpont lesz mindig is. És még a jelenlegi, a korábbiakhoz képest nagyobb migrációs hullámról is elmondható: az összlakossághoz képest valóban elenyésző számú ember érkezett az elmúlt hónapokban.

– Mégis úgy tűnik: az Európai Unió nem tudja megfelelően kezelni a mostani helyzetet. Ön szerint miért nem?

– Egyszerű az ok: hiányzik hozzá a politikai akarat. És ami még szörnyűbb: nem csupán a jobboldali pártok részéről. Az Egyesült Királyságban még a baloldalon is folytatnak menekültellenes retorikát. Félnek az utcai megmozdulásoktól, a szavazói reakcióktól. Pedig ez a politika – különösen Kelet-Európában – önsorsrontás. A keleti térségben már középtávon összeomolhat a nyugdíjrendszer. Azok a menekültek, akik eljutnak Európáig, nagy számban fiatalok és magasan képzettek. Vagyis gazdasági értelemben is szükség lenne itt rájuk.

– Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős görög biztos szerint a migrációs válság annak a próbája, hogy képes-e a közösség egységesen és hatékonyan fellépni. Én úgy látom: Európa megbukott ezen a próbán.

– Sajnos – egyelőre – azt kell mondanom: igaza van. De legyünk optimisták: még bekövetkezhet a fordulat.

– Milyen fordulatra gondol? Mi lenne ön szerint a hatékony, közös európai megoldás?

– Például egy részletesen kidolgozott kvótarendszer. Az elgondolás ugyanis helyes, miszerint mindegyik tagállamnak ki kell vennie a részét a válságkezelésből. De nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a menekülteknek is van elképzelésük arról, hol szeretnének élni. Leginkább ott, ahol van jövőjük és ahol emberségesen bánnak velük. Elképzelhetőnek tartanám egyfajta európai zöldkártya bevezetését: azok, akiknek a végzettségére, tapasztalatára máshol van szükség, szabadon mozoghassanak, elmehessenek máshová dolgozni. De elsősorban szemléletváltás kell. Merthogy Európa az elmúlt évtizedekben minden hasonló krízist a határai erősítésével oldott meg. Ez pedig nagyon rossz irányba viszi Európát.

– Egyre több szakértő látja úgy: ha az unió nem lesz képes úrrá lenni a helyzeten, konzervatív fordulatot vehet Európa, akár a liberális értékek is veszélybe kerülhetnek.

– Én még ennél is borúlátóbb vagyok. Ha közös válságkezelés híján az egyes tagállamok elkezdik a saját útjukat járni, az nagyon erős nacionalista felhangokat szülhet Európa-szerte. A jelenlegi két pólus helyett akár tízfelé is szakadhat a kontinens. És ehhez akár a nemzetközi egyezményeket is felül kell vizsgálni, hiszen az EU egyezmények sorozatán alapszik. Nézze, én Nyugat-Berlinből jöttem, az egész gyerekkorom azzal telt, hogy ellenőrzőpontokon kellett átmennem, ha a rokonaimat akartam meglátogatni. Magukhoz hasonlóan én is tudom, miért fontosak az uniós vívmányok és értékek. Sokkal jobban meg kellene becsülnünk ezeket.

– Számos tagállamban máig nehézséget okoz a bevándorlók integrációja, míg máshol szinte zökkenőmentes a folyamat. Mitől alakulhattak ki ekkora különbségek az alapvetően hasonló fejlettségű és berendezkedésű országok között?

– Ez elsősorban mentalitás kérdése. Ha a menekülteket betolakodó idegenként kezelik, a várostól távol, a többségi lakosságtól elkülönítve telepítik le őket, nem gondoskodnak a gyerekek integrált oktatásáról, akkor nem tudnak beilleszkedni. Márpedig a tapasztalat azt mutatja: a menekültek és a migránsok döntő többsége igenis szeretne az új, választott társadalom szerves részévé válni. De ha lépten-nyomon falakba ütköznek, előbb-utóbb feladják. És ezek a kudarcok még a mérsékelteket is elindíthatják a radikalizálódás útján.