Az elfecsérelt tekintély – Anholt nem szavaz, mert nem vonzódik a törzsekhez

– Hogy értesült Donald Trump választási győzelméről? Gondolja, hogy ez is olyan esemény, mint többek között a Kennedy-gyilkosság vagy a 9/11 volt, amelyekről az ember egy életen át nem felejti el, hol és milyen körülmények között hallotta először?

– Ugyanúgy hajnalban, félálomban szembesültem ezzel a hírrel, mint június 24-én a Brexittel. 2016 biztosan fordulópontként vonul be a történelembe.

– Trump diadalára bőven van magyarázat. Hogyan értékeli a váratlan eredményt?

– Először is Trump nem politikus. Sok amerikai nyilvánvalóan nem igényli, hogy politikusok irányítsák. A politikai osztály mint olyan, elfecsérelte mindazt a tekintélyt, amit a 21. század elején szerzett. Köszönhető mindez következetes és fokozódó tisztességtelenségének, gyávaságának, hozzá nem értésének, szűklátókörűségének, sóvárságának, korruptságának, a becsület és a vezérelvek általános hiányának. Ennek semmi köze sincs a bal- és jobboldalhoz vagy a politikai centrumhoz. A világot irányító csoport járatta le magát szisztematikusan. Általános meggyőződés, hogy senkiben nem lehet bízni.

– A politikával-politikusokkal szem­beni ellenérzések emelhették hatalomra Donald Trumpot?

– Igen, az a tény, hogy nincs politikai múltja és kormányzati tapasztalata, illetve megvetéssel sújtja az államszervezet embereit, rengeteg támogatót szerzett számára. Ehhez hozzájárult, hogy alkalmazta minden rendes populista trükkjét a lakosság jelentős része által kinyilvánított sérelmek állandó ismételgetésével. Protekcionizmusa, sovinizmusa, a szociális média kiaknázása, celebstátusa és az üzleti életben elért sikerei, autoriter modora és elképesztő önbecsülése együttesen legyőzhetetlen jelöltté tette. Kétségtelen, hogy a problémákat és az emberek haragját egyaránt jól kezelte. Demagóg társaihoz hasonló üzenete lényegében ez volt: „Nem lenne remek, ha minden tökéletes lenne?” A baj csak az, hogy nincs ellenszere mindazokra a nehézségekre, amelyeket olyan hatásosan felplankolt. Egyesekre talán nem is létezik megoldás.

MTI/EPA/Hannah McKay

– A legtöbben a rendszeresen kiadott jóország-mutatóval (Good Country Index) azonosítják az ön nevét. Ez az összeállítás arról igyekszik képet adni, miért részesítenek előnyben emberek bizonyos országokat másokkal szemben, mit tesznek egyes államok azért, hogy a világ biztonságosabb és virágzóbb hely legyen. Ha helyesen értelmezem, ön a világ minden kormányának azt ajánlja, hogy ha sikeres akar lenni, egyben jónak is kell lennie. Milyennek képzeli el a Trump vezette Egyesült Államokat?

– A megválasztott elnök víziója Amerikáról minden szempontból szöges ellentéte annak, amit én „jó országnak” tartok. Az emberi haladás vitathatatlanul katasztrofális visszafordításának számít, hogy a világ legnagyobb gazdasága és egyetlen szuperhatalma elszigetelődik, kizárja a bevándorlókat, visszavonja a klímaváltozással kapcsolatos lépéseit, fellendíti a környezetromboló iparágakat és a szennyező erőműveket, fajgyűlöletet korbácsol fel, végül ellene fordul a globális értékeknek és az eredetileg saját érdekében felállított intézményeknek. Szeretném hangsúlyozni, hogy a jó­­ország-mutató nem az altruizmus, a feltétel nélküli önzetlen viselkedés mellett érvel és nem vár önfeláldozást a nemzetektől. Ez abszurd ötlet lenne. Még csak nem is Trump „Amerika az első” (America First) szlogenjével van bajom, hiszen minden államfőnek a saját hazája és honfitársai érdekeit kell első helyre tennie. Az háborít fel, hogy ennek értelmében mindenki más utolsó helyre kerül, illetve az „Amerikát ismét naggyá tenni” ígéret jegyében a többi ország jelentéktelenedik el. Ezek a fordulatok feleslegesen agresszívek, megosztók és idejétmúltak.

– Néhány hónappal ezelőtt rukkolt elő a globális szavazás (Global Vote) ötletével, amely az egész világ lakosságát szavazópolgárrá változtatva lehetővé teszi, hogy mindenki hallathassa a hangját a leglényegesebb voksok előtt. Milyen eredményt hozott a globális szavazás az amerikai elnökválasztással kapcsolatban?

– Százharminc ország több mint százezer „globális szavazója” Hillary Clintonba helyezte bizalmát. Jill Stein zöld jelölt 19 százalékkal a második, Trump 14 százalékkal a harmadik helyen végzett. Ez a kimenetel nem meglepő, hiszen a résztvevők a jóország-filozófia hívei és érthetően kevesen rokonszenveznek Trump üzeneteivel.

– Mi egyáltalán az értelme, hogy emberek más országok választásaiba kotnyeleskedjenek bele?

– Egyszerű: ha azt akarjuk, hogy a világ jobban működjön, nemzetközileg is felelősséget vállaló vezetőkre van szükség. Olyan emberekre, akik bolygónk valamennyi lakosának, sőt állatának és növényének az érdekeit a szívükön viselik. Ha alkalomról alkalomra minden jelöltet kifaggatunk nemzetközi szándékai felől, a kérdés előbb-utóbb minden állam- és kormányfőválasztás elfogadott részévé válik. Végül csak olyan politikus indulhatna majd harcba a hatalomért, akinek világos elképzelése van országának a világban játszott szerepéről és a nemzetközi együttműködésről.

– A következő érdemleges globális szavazás az osztrák elnöki székért való összecsapás lesz. Mi a résztvevők előzetes várakozása ez előtt a kritikus próbatétel előtt, amiről annyi biztos, hogy a két fő osztrák párt jelöltje nem rúghat labdába?

– A szavazófülkék bezárásáig mi sem számoljuk meg a leadott voksokat, így fogalmam nincs, hogy áll a szavazás. Követőinket ismerve szinte biztos vagyok benne, hogy mi a Zöld Párt által támogatott Alexander van der Bellen mellett állunk ki. Más kérdés, hogy az igazán érdekes osztrákok hasonlóan döntenek-e majd. Sötét pillanata lenne az euró­­pai történelemnek, ha a szélsőjobboldalinak tartott Norbert Hofer szerezné meg az elnöki tisztséget, hiszen az általa képviselt Osztrák Szabadságpártot Anton Reinthaller, az egykori náci és SS-vezérőrnagy alapította.

– Két nappal Trump győzelme után Orbán Viktor az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank budapesti konferenciáján „nagy robbanásról”, „történelmi eseményről”, egyben a liberális nem demokrácia végéről beszélt. Egyetért ezzel az értékeléssel?

– A „nagy robbanással” mindenképpen. Trump és a Brexit együtt évtizedek óta érlelődő harag, frusztráltság és keserűség világméretű cunamiját szabadította el. A düh nagyrészt indokolt, bár jobb kormányzással békés és demokratikus körülmények között leszerelhető lenne, hacsak a peremen nem olvadna egybe gyűlölettel és vallási türelmetlenséggel. Azzal viszont nem értek egyet, hogy a liberalizmus vagy a demokrácia lenne felelős azért, ahogy az elmúlt harminc évben visszaéltek a globalizáció erőivel. Nem hiszem, hogy akármelyikünk is öt percnél tovább élvezné az életet az ezek alternatívái által meghatározott világban. Nem az ideológiával van a probléma, hanem a politikusok becstelenségével, kapzsiságával és alkalmatlanságával. Nem egy jobb rendszerre, hanem egyszerűen jobb emberekre, a közszolgák új etikájára van szükségünk.

– Az elmúlt években kiadott munkái és elhangzott beszédei alapján ön a globalizáció bajnokának tűnik, aki inkább ennek előnyeire, mint hátrányaira koncentrál. Nem tart attól, hogy a populista tendenciák, a szélsőjobb előretörése és a bevándorlókkal szembeni ellenérzések hatalmas csapást mérnek erre a jelenségre?

– Az embereknek a globalizációról alkotott képét biztosan rongálják ezek a jelenségek, ám a humanitást, annak megnyilvánulási folyamatát aligha lehet leállítani vagy visszafordítani. A technológiai haladás, amire mindannyian rá vagyunk utalva, a globalizációt viszi előre. Nagy bajba kerülünk viszont, ha az emberek negatív jelenségként kezdenek tekinteni rá. A globalizációnak ugyanolyan imázsproblémája van, mint az Európai Uniónak. Az EU népszerűtlenségének egyik fő oka, hogy egyes nemzetek vezetői ezt az intézményt tették felelőssé saját hibáikért, ugyanakkor az EU pozitívumait saját sikereikként állították be. Hasonlóan, a kormányok a globalizációt átkozzák, amikor elrontanak vagy nem tudnak kezelni valamit, míg a globalizáció vívmányait igyekeznek kisajátítani. Ilyen körülmények közepette aligha meglepő, hogy a globalizációnak rossz a hírneve.

– Igaz az, hogy ön az elmúlt húsz évben egyszer sem szavazott képviselő-választáson?

– Igaz. Az ok, hogy nem vagyok hajlandó ahhoz igazodni, amit a tőke kontra munka idejétmúlt ideológiájának tekintek. Nem tudok azonosulni egy véletlenszerű törzsi identitással, majd kötelező jelleggel elfogadni bármilyen irányvonalat vagy ötletet, amit annak a törzsnek a vezetői nevemben és engedélyem nélkül követnek. Mint ahogy manapság a legtöbb zenehallgató hanganyagot és nem albumot vásárol, én is politikai elvekben és nem pártokban vagyok érdekelt.

– Azért az EU-tagságról folyó népszavazáson csak részt vett?

– Ezen valóban szavaztam, hiszen az elmúlt harminc évben ez volt az első alkalom a közvetlen demokrácia alkalmazására.

– Csalódott, amiért kívül találta magát az unión, amit egykor az „emberiség alighanem legnemesebb projektjének” nevezett?

– Igen, ezt mondtam és ennek megfele­­lően el vagyok keseredve. Az egész dolog tele volt ostobasággal és gondatlansággal. Soha nem lett volna szabad megtörténnie. Nagyon rosszul élem meg, hogy elvették tőlem európai állampolgárságomat, ami annyira fontos volt számomra. Lehet, hogy sokan protekcionista, befelé tekintő, öncélú, exkluzív, sőt provinciális klubnak tekintették az uniót. Ha részben rokonszenvezek is ezekkel a nézetekkel, tény, hogy közös érdekeket képviselő huszonhét ország hasznosabb az emberi fejlődés szempontjából, mint huszonhét, csak a saját céljai által vezérelt állam.

– Most, hogy a Brexit valósággá vált és előre kell nézni, milyen Nagy-Britanniát képzel el mintegy két és fél év múlva?

– Lehet, hogy valami jó is kijöhet a Brexitből. Akár előrelépést is jelenthet a szigetország és az egész világ számára, ha arra kényszerülünk, hogy „jobbak” legyünk, élénkebben és távolabbi országokkal kereskedjünk, 195 és ne csak 27 országgal működjünk együtt kulturális, gazdasági, társadalmi és politikai téren. Az idő dönti el, használ-e, hogy kikerülünk komfortzónánkból, hiszen a törés, szakadás hajtóerő is lehet. Csak remélni lehet, hogy a kilépés nem a be- és visszafelé, hanem a kifelé és előre­­nézőknek kedvez majd, hiszen az ilyen csekély különbségeken múlhat az ország, sőt a fajok jövője.

Simon Anholt

független politikai tanácsadó.

1961-ben született, az Oxfordi Egyetemen végzett.

Olyan, rendszeresen napvilágot látó kiadványokkal vívott ki ma­gának hazai és nemzetközi figyelmet, mint a 2005 óta jelentkező Nation Brands Index, ami ötven ország, köztük Magyarország nemzetközi hírnevét méri össze, és mára világszerte követett átfogó szociológiai tanulmánnyá nőtte ki magát.

Alapítója a Good Country Indexnek is, ami arról ad képet, mit adnak be a közösbe az emberiség érdekében és mit vesznek ki méretarányosan az egyes országok.

Erős és sarkosan megfogalmazott véleményével a brit média állandó szereplője.