Biden: Ébernek kell maradnunk a világjárvánnyal szemben

Az Egyesült Államokban a járvány halálos áldozatainak száma átlépte az egymilliót a Fehér Ház csütörtöki közleménye szerint.

2022. május 12., 16:36

Szerző:

Az Egyesült Államokban a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma meghaladta az egymilliót – jelentette be csütörtökön a washingtoni Fehér Ház.

„Ébernek kell maradnunk a világjárvánnyal szemben, és mindent meg kell tennünk a lehető legtöbb emberélet megmentése érdekében, ahogy azt eddig is megtettük minden korábbinál több teszttel, vakcinával és kezeléssel” – írta nyilatkozatában Joe Biden elnök.

Az országban több hónapig tartó csökkenés után n egy hónapja ismét emelkedik a megbetegedések napi száma.

A halálos áldozatok számát tekintve az Egyesült Államok világelső, megelőzi Brazíliát, Indiát és Oroszországot is.

Az országban korábban feloldották a maszk viselésének követelményét, és most már csak a beltéri használatot javasolják. Sok helyütt ugyanakkor – például gazdasági és kulturális központ New Yorkban – a maszkok még mindig nagyon gyakoriak az utcán is.

Az Egyesült Államokban a lakosság 66 százaléka, a 65 év felettieknek pedig több mint 90 százaléka teljes oltást kapott. A vakcina negyedik adagja viszont jelenleg csak az 50 év felettiek számára érhető el.

(Kiemelt kép: Joe Biden. Fotó: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo)

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.