Az al-Kaida most rájuk vadászik - hét halott, négy sebesült
Öngyilkos pokolgépes merényletet követtek el csütörtökön az észak-iraki Kirkukban az amerikai katonákat támogató Szahva (Ébredés) nevű szunnita félkatonai szervezet tagjai ellen, amikor zsoldjukért álltak sorban; hét ember meghalt, négy megsebesült.
Szalám Zankana rendőr őrnagy elmondta, hogy helyi idő szerint reggel nyolc óra tájban történt a merénylet a város külterületén, a déli ar-Rasab negyedben. A robbantó a Szahva egyenruhájában vegyült el a fizetségükre várók között - tette hozzá a rendőrtiszt, annyit közölve még, hogy a sebesülteket kórházba szállították, és van, amelyiküknek súlyos az állapota.
A félkatonai szervezet olyan szunnitákból áll, akik a biztonság megteremtése érdekében a helyi al-Kaida terrorszervezet felkelői ellen fordultak. Tagjai ezért országszerte az al-Kaida és más felkelőcsoportok célkeresztjébe kerültek.
A Bagdadtól mintegy 250 kilométerre északra fekvő Kirkuk tartományban több közösség él együtt: kurdok, akik az iraki Kurdisztánhoz csatlakoznának, türkmének, akik a terület történelmi lakóinak tekintik magukat, asszír-káldeus keresztények és arabok - utóbbiak közül sokan a néhai Szaddám Huszein erőszakos arabosítási politikája révén kerültek oda.
Az év eleje óta egyre gyakoribbakká váltak a merényletek az észak-iraki városban.