Angela Merkel: 60

Az ünneplés Brüsszelben kezdődött, két nappal az évforduló előtt. Az EU állam- és kormányfői nevében Van Rompuy, a tanács elnöke adott át egy fehér pólót az ünnepeltnek: elöl a 60-as szám, a hátán a csúcskonferencia huszonhét résztvevőjének aláírása. A gesztus és a színhely jól utalt Merkel kilencéves külpolitikai tevékenységének csúcs- és mélypontjaira. A kancellár asszony brüsszeli sikereihez számítják következetes, kemény magatartását a világgazdasági válság európai következményeinek enyhítésében, a stabilitáspaktum életre hívását és az euró megmentésében vállalt szerepét. Ugyanakkor nem sikerült megállítania a választók elidegenedését az európai közösségtől, demokratizálni az EU szervezeti irányítását.

Említésre méltó, hogy odaírták a T-shirtre nevüket olyan országok képviselői is, ahol néhány évvel ezelőtt a tüntetők még Hitler-bajusszal ábrázolták transzparenseiken a kancellár asszonyt (Görögország), vagy „korbácsos dominának” nevezték (Portugália). Időközben kiderült, hogy Merkel politikája következtében kényszerültek ezek az országok arra, hogy a bajok okait határaikon belül keressék; kezdeményeztek megszorításokkal járó reformokat, küzdenek a korrupció ellen, modernizálják a közigazgatást (Görögországban az utódok ma már nem vehetik fel a húsz évvel korábban elhunyt nagypapa nyugdíját). A reformkészség eredményeként kinyitotta pénztárcáját a Nemzetközi Valutaalap és a legnagyobb hitelező, a Merkel vezette német kormány is. Érdemes megemlíteni, mert ez is jellemzi Merkel politikáját, hogy a születésnapi póló aláírói között van a testületben egyébként teljesen elszigetelt John Cameron brit miniszterelnök is.

A kancellár asszony volt az egyetlen, aki nyilvánosan kiállt Nagy-Britannia további EU-tagsága mellett. A példák mutatják, hogy Merkel politikai gondolkodását az európaiság jellemzi. Az európai egység megőrzése érdekében vállal népszerűtlen döntéseket és terheli a rászorulók támogatásával saját adófizetőinek a pénztárcáját.

Ünnep

És aztán következett a születésnapi ünnepség Berlinben. Házigazda a CDU volt, színhely a párt székháza. Különös esemény volt. A Süddeutsche Zeitung riportere azt írta, hogy az ünnepi fogadásra átalakított konferenciaterem rendelkezett „egy biztosítótársaság előcsarnokának minden bájával, eleganciájával”. A mintegy hétszáz meghívott vendéget a bejáratnál büfé várta, és az udvarias kérés, hogy az ajándékra szánt összeget szíveskedjenek José Carreras leukémia elleni alapítványának a bankszámlájára utalni. A kínálat pedig: málnaszörp és bazsalikomos perec, bár ez nem lepett meg senkit.

Tíz évvel ezelőtt, Merkel ötvenedik születésnapja alkalmából is mindössze ekkora volt a felhajtás. Miután a kancellár asszony sajnálja az időt üres dicsérő szólamok hallgatására, kérésére – tíz évvel ezelőtt is – egy ismert tudós mondta az ünnepi beszédet. Az ötvenedik születésnapon Wolf Singer, az agyműködést vizsgáló professzor beszélt arról, hogy a társadalmi folyamatokat – mint ahogy az agy működését sem – nem lehet közép- és hosszú távú tervezéssel programozni, hanem lépésről lépésre történő döntésekkel kell befolyásolni, irányítani. (Téziseinek gyakorlati megvalósítása nyomon követhető Merkel sokat bírált, lassúnak nevezett, de később legtöbbször eredményesnek bizonyult döntéshozatali procedúrájában.)

Az idén Jürgen Osterhammel nagy tekintélyű történész beszélt. Előadásának címe: A történelem időhorizontjainak története. Mint a tíz év előtti, ez a beszéd sem a szokásos születésnapi ünnepségek közhelyeihez szokott, poénokra váró közönségének szólt. (El is bóbiskoltak néhányan.) Az előadó – személy megnevezése nélkül – arról beszélt, hogy egy vezető politikusnak mindig szem előtt kell tartania az „időhorizontot”. Gondolnia kell arra, hogy tevékenységének milyen következményei lesznek akkor, amikor már nem ő irányítja majd az ügyeket. Ez emlékeztet Jürgen Habermas ismert filozófus megállapítására: „Nem kell beszélni addig, amíg nem gondoljuk át, hogy milyen következményei lesznek szavainknak.”

A meghívott előadók személye és mondanivalója nyomán felmerült a gyanú, hogy propagandafogásról volt szó. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy minden politikusnak szíve joga olyanokat meghívni születésnapi szónoknak, akik tudományos köntösbe öltöztetve támasztják alá a politikáját.

Hatalom

Merkel, akit ma a világ legnagyobb hatalommal rendelkező asszonyának tekintenek (a Forbes Magazine hatszor ítélte oda neki ezt a címet), egyszerű környezetből származik. Apja vidéki evangélikus lelkész volt az NDK-ban. Ő fizikusdiplomát szerzett. Férjét, Joachim Sauert (ez a második házassága) a kelet-berlini fizikai intézetben ismerte meg. A mindenre figyelő Stasi jelentette róluk: „Közösen vettek részt az FDJ tavaszi ünnepségén. Gyakran kávéznak együtt Sauer irodájában.” A kávézásból házasság lett, de már az újraegyesített Berlinben. Sauer ekkor az elméleti fizika professzora volt, Merkel pedig az újraegyesített Németország ifjúságügyi minisztere. Magánéletükről keveset tud a nyilvánosság. A bulvárlapok tudni vélik, hogy a hétvégét legtöbbször Berlin melletti vidéki házukban töltik, ahol a kancellár asszony labskaust, ételmaradékokból összekevert levest főz, a professzor úr pedig kapálgat a kertben. Hobbijuk a természetjárás, sífutás. Mindezt persze csak akkor űzik, amikor erre a kancellár tízórás munkanapja és legfeljebb egyetlen heti szabadnapja erre időt enged. Évi szabadságukat általában Ibizán töltik.

Politikai karrierjét Merkel Helmut Kohl kormányában kezdte ifjúsági, majd természetvédelmi miniszterként. Az újraegyesítés kancellárja a politikai arányosság kedvéért vette fel kabinetjébe. Szüksége volt egy nőre és egy NDK-s hátterű miniszterre. Angela Merkelben egyszerre mindkettő megvolt. Rossz nyelvek szerint Kohl hosszú ideig nem tudta megjegyezni a nevét. Csak úgy beszélt róla, hogy „a lány”. (Merkel akkor 37 éves volt.) De legkésőbb akkor megtanulta Kohl az Angela Merkel nevet, amikor „a lány” megírta emlékezetes cikkét a Frankfurter Allgemeine Zeitungban arról, hogy „Tizenhat év elég volt, kancellár úr”. Ez a cikk jelentette az „örök kancellár” visszavonulásához vezető úton az első lépések egyikét.

Merkel pályája gyorsan ívelt felfelé. Ő volt a CDU első női főtitkára, majd elnöknője. 2005 óta pedig, immáron harmadik periódusban, Németország első kancellár asszonya. Halk szavú, de keménykezű, célratörő politikus. Sorban félreállította potenciális riválisait. Volt, akinek menedzseri állást szerzett, mást EU-biztosnak küldött Brüsszelbe, megint mást megtett államelnöknek. Ezzel is magyarázható, hogy mára nincs vetélytársa a pártban. Ugyanakkor a hagyományos konzervatív értékek megőrzése mellett modern konzervatív párttá liberalizálta a CDU-t. Ki hitte volna tíz évvel ezelőtt, hogy a nehézkes Helmut Kohl maradi pártja mára fokozatosan felszámolja az atomerőműveket és természetes forrásokkal biztosítja az energiát? Gondolta-e valaki, hogy e párt fontos céljai között szerepel egykor majd a nők egyenjogúsítása a társadalom minden szintjén, törvényt hoz a családon belüli erőszak büntetésére, törvényesíti az egyneműek házasságát, bevezeti a kettős állampolgárságot és a minimálbért?

A jövő

A sajtót persze az érdekelte volna a születésnap alkalmából, hogy indul-e Merkel a következő parlamenti választásokon, vagy abban is különbözik majd hét elődjétől, hogy önszántából vonul vissza a politikából. Az ünnepségen erre persze nem kaptak választ. Merkelnek egyetlen erre vonatkozó nyilatkozata van négy évvel azelőttről: „Szeretnék valamikor helyes időben kiszállni a politikából. Ez sokkal nehezebb, mint korábban gondoltam. De nem akarok később félhalott roncs lenni. Egy unamas szünet után kitalálok majd valamit, ami érdekel.”

Most tehát tudjuk. Csak azt nem, hogy mikor dönt arról, mi érdekli majd – a politika után.