Öngyilkos lett a memphisi ámokfutó

Két nőt és egy gyermeket lőtt le egy ámokfutó Memphisben, majd öngyilkos lett.

2023. november 19., 15:53

Szerző:

Véget ért a hajtóvadászat a három nő lelövésével és egy kamasz lány megsebesítésével gyanúsított férfi után a Tennessee állambeli Memphisben, miután a rendőrség vasárnap holtan találta a férfit. A hatóságok szerint a lövöldöző öngyilkos lett – írja amerikai sajtójelentések alapján az Index.

A memphisi rendőrség eközben az X-en arról írt, hogy a halálos lövöldözéssel gyanúsított 52 éves Mavis Christian Jr. holttestét egy fehér Chevrolet Malibuban találták meg vasárnap. Mint írták, a férfin egy lőtt sebet találtak, amelyet ő okozott saját magának.

„Az előzetes információk szerint családon belüli erőszak történt, és a gyanúsított az egyik áldozat hozzátartozója, aki a lövöldözés helyszínéről egy fehér Chevrolet Malibuval menekült el ismeretlen helyre” – közölte korábban a rendőrség. A közösségi médiában a gyanúsított fotóját is közzétették 

Christopher Williams, a memphisi rendőrség szóvivője elmondta, hogy az egyik lövöldözés következtében egy nő és egy 13 éves lány meghalt, egy 15 éves kamasz pedig súlyosan megsebesült, állapota jelenleg is kritikus. A szóvivő hozzátette, hogy a férfi ezt követően még egy negyedik nőre is rálőtt, aki belehalt sérüléseibe.

(Kiemelt kép: a memphisi ámokfutó. Fotó: X)