Állítólagos izraeli kémeket végeztek ki

Iránban kivégeztek négy embert, mert a hatóságok szerint együttműködtek Izraellel – írta vasárnap a Mizan Online, az igazságügyi hatóság honlapja.

2022. december 4., 12:55

Szerző:

Május 22-én a Forradalmi Gárda, Irán ideológiai hadserege bejelentette, hogy letartóztatták „az izraeli hírszerző szolgálatok irányítása alatt működő hálózat” tagjait, anélkül, hogy megadták volna letartóztatásuk helyét. A Forradalmi Gárda közleménye szerint a vádlottak embereket raboltak el, megrongálták a köztulajdont, és hamis beismerő vallomásokat csikartak ki. 

Az igazságszolgáltatás szerdán közölte, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős döntése értelmében a vádlottakat halálra ítélték, mert együttműködtek a „cionista rendszerrel”. A további vád emberrablás volt. 

Emberi jogi szervezetek szerint Irán Kína után a világon a legtöbb foglyot kivégző országok közé tartozik. 

Irán többször is bejelentette, hogy külföldi országok, köztük Izrael hírszerző szolgálatainak dolgozó ügynököket tartóztat le. Július végén arról számolt be, hogy a Moszadhoz, az izraeli külföldi hírszerző szolgálathoz kapcsolódó „ügynököket” tartóztattak le, akik egy „érzékeny védelmi központ” elleni támadást terveztek, azt állítva, hogy egy betiltott kurd lázadócsoport tagjai voltak. 

Az Iráni Iszlám Köztársaság azzal is vádolta Izraelt, hogy titkos, romboló tevékenységet folytat iráni nukleáris létesítmények ellen, és meggyilkolja az iráni kulcsszereplőket, köztük tudósokat. 

A két ország évek óta árnyékháborút folytat. Izrael azzal vádolja Iránt, hogy atombombát akar előállítani. Közölte, minden lehetséges eszközt bevet, hogy megakadályozza ebben Teheránt. Izrael tevékenységével egyben ellensúlyozni akarja Irán közel-keleti befolyását. 

Október végén Jichák Hercog izraeli elnök azt mondta, hogy megosztotta az Egyesült Államokkal azokat az információkat, amelyek az izraeli hírszerzés szerint iráni drónok használatát mutatják az ukrajnai háborúban. 

Ali Hamenei ajatollah, az Iszlám Köztársaság legfőbb vezetője a maga részéről azzal vádolta „esküdt ellenségeit”, az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy szítják a Mahsza Amini szeptember 16-i halála által kiváltott iráni tiltakozó mozgalmat. 

Iránban országszerte tüntetések folynak azóta, hogy meghalt az a 22 éves iráni kurd nő, aki három nappal azután hunyt el, hogy Teheránban az erkölcsrendészet letartóztatta, mert megsértette az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályait.

(Kiemelt képünk: Tüntetés Párizsban az iráni politikai foglyok szabadon bocsátásáért. Fotó: Anna Margueritat/Hans Lucas/AFP.)

Tegnap 21:53

Jemeni lázadóknak szánt iráni gépkarabélyok, géppuskák és tankelhárító rakéták ezreit foglalták le január 15-én francia haditengerészeti egységek az Ománi-öbölben – közölte csütörtökön az amerikai haderő közel-keleti térségért is felelős középső parancsnoksága (CENTCOM).

Tegnap 21:50

Választási csalásra való felbujtással vádolja egy ellenzéki szenátor Jair Bolsonaro volt brazil államfőt. Marcos do Val egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt állította, hogy az októberi elnökválasztás előtt a volt államfő környezetéből megkörnyékezték őt a választás majdani érvénytelenítésének lehetőségével kapcsolatban.

Tegnap 19:49

Szerbia még nem írta alá az úgynevezett francia-német javaslatot, amely a Belgrád és Pristina közötti helyzetet rendezné, a tárgyalásokat még folytatni kell – hangsúlyozta Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtökön Belgrádban a parlament rendkívüli ülésén, amelynek témája a koszovói helyzet rendezése volt. Az elnök egyik felszólalását az ellenzék bekiabálással zavarta meg, majd dulakodás tört ki a kormánykoalíció és az ellenzék képviselői között.