Államfő szökésben

Giorgio Napolitano köztársasági elnök azt írta Craxi özvegyének a minap: „Férje kitörölhetetlen nyomokat hagyott államunk történelmében.” Silvio Berlusconi kormányfő is ott volt a szenátusban tartott megemlékezésen, január 19-én. Az első sorból követte a beszédeket, és a végén átölelte Craxi lányát, Stefaniát (jelenlegi külügyi államtitkár), aki a találkozón csak annyit mondott: „Azzal, hogy itt van, Berlusconi egyik barátjának emléke előtt tiszteleg.”

Amikor néhány héttel ezelőtt Milánó polgármestere bejelentette, hogy a város utcát fog elnevezni Craxiról, hatalmas politikai viták törtek ki Szicíliától az Alpokig. Államférfi volt, vagy tolvaj és szökevény? A vélemények megoszlanak. Az ügyész, Antonio Di Pietro azt vallja: „Craxi elszökött, hogy elkerülje a jogos büntetést. Nem mi kergettük el.” (Di Pietro, aki ma az Értékek Olaszországa nevű párt vezetője és parlamenti képviselő, Silvio Berlusconi kormányát fasiszta módszerek alkalmazásával és korrupcióval vádolja.)

Január 16-án a tunéziai Hammametben, ahol Craxi a pici keresztény temetőben nyugszik, három aktív miniszter is megjelent az Olaszországból érkezett, mintegy ezer főt számláló sokaságban, halálának tizedik évfordulóján. Craxi mindig is hangoztatta: „Eljön a nap, amikor majd látogatni fogják a síromat.”

Bettino Craxi 1994-ben menekült Tunéziába, évekkel korábban vásárolt villájába. Elszökött hazájából, ahol huszonhárom évi szabadságvesztésre ítélték azzal a váddal, hogy saját vagyonát gyarapította a pártjához törvénytelenül érkező anyagi juttatásokból. (Ma is idézik 1992-es beszédét, amikor azt mondta a zsúfolásig teli alsóházban: „Álljon fel az, aki ebben a teremben nem kapott feketepénzt a pártja részére.”)

Craxi 1976-ban lett a szocialisták főtitkára. Akkoriban a párt még tíz százalékot sem ért el. Ebből az alakulatból rövid idő alatt az olasz politikai élet meghatározó erejét sikerült létrehoznia. 1983-tól 1987-ig volt miniszterelnök (ilyen hosszú életű kormánya nem fungált Olaszországnak 1945 óta). Az időközben tizennégy százalékra gyarapodott szocialista párt rákényszerítette akaratát a bő harmincszázalékos kereszténydemokrata és kommunista erőkre. Aztán 1992-ben a milánói ügyészség kettétörte a pályafutását...

Craxi lánya, Stefania azt állítja: ugyanazok vadásznak évek óta Silvio Berlusconira, akik az apját „elüldözték”, célozva ezzel az igazságügyi apparátusra, bírákra, néhány újságra, volt kommunista vezetőkre. (Craxi mindig is keményen szembeszegült az Olasz Kommunista Párttal, azzal vádolta, hogy Moszkva finanszírozza. Berlusconi is kommunista veszéllyel riogat. Szerinte az olasz igazságszolgáltatás teljes mértékben egykori kommunista irányelveket követ: őt mint sikeres üzletembert ideológiai megfontolások alapján üldözi, semmibe véve a nép akaratát.)

Közismert, hogy ők ketten nagyon jó viszonyban voltak. 1984-ben Craxi kormánya mentette meg a csődtől Berlusconi tévécsatornáit, miután azok három olasz tartományban a bíróság döntése alapján eltűntek a képernyőkről. Az akkori törvények tiltották, hogy a privát televíziók az egész ország területén sugározzanak. Craxi négy nappal később, londoni látogatásából hazatérve, sürgősen összehívta kormányát egy szombati napon, és rendelettel tette lehetővé, hogy a Berlusconi-impérium csatornái (Canale 5, Italia 1, Rete 4) ugyanazzal a műsorral jelentkezzenek az egész országban, ha azt korábban készült felvételről adják. A televíziós birodalom megmenekült az összeomlástól. Sokan állítják, hogy Craxi segítsége nélkül Berlusconi soha nem jutott volna azokhoz a milliárdos kölcsönökhöz, amelyek révén üzleti pályafutása elindult a hetvenes években.

Ugo Intini, a szocialista párt egykori külügyi felelőse úgy véli, hogy Bettino Craxi külpolitikai döntéseinek lett áldozata. Köztudomású volt ugyanis szoros kapcsolata Jasszer Arafattal és a Palesztin Felszabadítási Mozgalommal.

1985 szeptemberében egy palesztin kommandó hatalmába kerítette az Achille Lauro nevű olasz luxushajót a Földközi-tengeren. Egy amerikai utast a palesztin fegyveresek megöltek. Néhány nap múlva az elkövetők megadták magukat, miután szervezetük vezetője, Abu Abbasz garanciákat kapott az olasz kormánytól – Arafat közvetítésével –, hogy büntetlenül távozhatnak emberei. Ám az egyiptomi repülőgépet, amelyre felszálltak, amerikai vadászgépek térítették el a szicíliai Sigonella katonai repülőtérre, hogy őrizetbe vegyék a palesztinokat.

Amikor a fegyveres amerikai katonák körülvették az egyiptomi utasszállítót, Craxi utasítására ugyancsak felfegyverzett olasz csendőrök zárták körbe az amerikai gyűrűt. Órákig tartott a feszültség, mígnem Craxinak sikerült meggyőznie telefonon Ronald Reagan elnököt, hogy olasz területen az olasz törvények érvényesek. Reagan meghátrált. Az amerikai katonákat visszavonták. Abu Abbasz repülője elindult Rómába, ahol a palesztinok átszálltak egy Belgrádba induló gépre. (Évekkel később mesélte Abu Abbasz Bagdadban: „A gép ablakából lestem, mi történik. Biztos voltam benne, hogy átadnak az amerikaiaknak. Soha nem fogom elfelejteni azt, amit Craxi értünk tett.”)

Berlusconi hosszú ideje arra törekszik, hogy törvénybe iktassák: a miniszterelnök – aki most történetesen ő – élvezzen jogi mentességet megbízatása végéig, hasonlóan az alsó- és a felsőházi elnökökhöz és az államfőhöz. Minden tette és szava azt sugározza, hogy a törvényekben saját szabadságának a korlátozását látja.

Craxi is úgy érezte, amikor meglépett az országból, hogy a törvények fojtogatják. Hammameti sírján ez áll: „Szabadságom egy az életemmel.”