Zárolták Alekszej Navalnij alapítványának bankszámláját, és több munkatársa magánszámláit is

2019. augusztus 8., 16:24

Szerző:

Zároltatta egy moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij alapította Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány, valamint az ellenzéki politikus regionális stábjainak bankszámláit – közölte Kira Jarmis, az alapítvány sajtótitkára csütörtöki Twitter-bejegyzésében.

Az intézkedés az alapítvány több alkalmazottjának magánszámláját is érintette. Jarmis szerint a kontókon 75 millió rubelnyi, a hatóságok által törvénytelenül legalizáltnak vélt összeget zároltak. (A rubel jelenleg mintegy 4,5 forintot ér.)

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) augusztus 3-án egymilliárd rubel értékű pénzmosás gyanújával eljárást indított az alapítvány ellen. A hatóságok csütörtökön a Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány több munkatársánál házkutatást tartottak, az érintettek szerint több esetben indokolatlanul erőszakot alkalmazva.

Alekszej Navalnij jelenleg 30 napos adminisztratív letartóztatását tölti, amelyet azért szabtak ki rá, mert egy, a hatóságokkal nem egyeztetett tüntetésre szólított fel. Ezt azzal indokolta, hogy a fővárosi választási bizottságok – a támogató aláírások meghamisítására hivatkozva – elutasították többtucatnyi ellenzéki jelöltaspiráns bejegyzését a moszkvai képviselőtestület szeptember 8-i megválasztására.

Fotó: Youtube

Navalnijt nemrég az őrizetből kórházba kellett vinni, feltételezhetően megmérgezték a politikust. Arca csúnyán feldagadt, bőrpír jelentkezett rajta, az egész felsőtestén kiütések, hámsérülések voltak, és váladékozott a szeme.

A tiltakozási kampány egyik kulcsfigurája Ljubov Szobol, az alapítvány jogásza. Szobol regisztrálásának elutasítását a Központi Választási Bizottság szerdán a felülvizsgálati eljárás során helybenhagyta.

Alekszej Navalnij ellenzéki vlogger a 2013-as moszkvai polgármester-választáson a második helyen végzett a szavazatok 27,24 százalékával. Tavaly az elnökjelöltség megszerzésével próbálkozott meg, de a Központi Választási Bizottság ettől eltiltotta, két, gazdasági ügyben született elmarasztaló ítéletre hivatkozva. Indulása elvileg lehetőséget szolgáltathatott volna a parlamenten kívüli orosz ellenzék összefogására.

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).