Budapest és Varsó a partvonalon túlra sodródhat

A cikk a 168 Óra hetilap 2020. december 9-i számában jelent meg.

Bármilyen élesen fogalmaz is Orbán Viktor, az utolsó percben feladja majd a vétópolitikát. Ön ezt fejtegette egy közelmúltban megjelent cikkében. Még mindig így gondolja?

Biztos természetesen nem lehetek benne, de fel akartam hívni lengyel olvasóim figyelmét arra, hogy Magyarországon nagyon sok nyomós érv szól a kompromisszum mellett. Nálunk általános a vélekedés, hogy a magyar miniszterelnök nem fog engedni a jogállami kritériumok ügyében. Én viszont úgy vélem, hogy Orbán úr számára az elvont értékvitáknál sokkal fontosabbak a két év múlva esedékes választások, a joguralom és a költségvetés ügyénél pedig a hatalom és a pénz. A választási rendszer és az alkotmány tervezett átalakítását akkor is végig tudja vinni, ha megegyezik. Orbán elfogadhat olyan megállapodást, amely nem zárja ki, hogy fenntartsa az urambátyám-kapcsolatokra és pártjának dominanciájára épülő rendszert a következő választásokig, amelynek megnyerésére a pártjának megint jó esélyei vannak. Ne feledjük, hogy a járvány mély lyukat ütött a magyarok pénztárcáján, az ország számára nagyon fontosak az uniós források. Orbánnak szüksége van a gazdaság kulcspozícióiba helyezett szövetségeseire, ha meg akarja nyerni a következő választásokat, és a támogatásukért jó árat kell fizetnie. Ehhez is uniós pénz kell.

Ön arról írt, hogy Orbán szavainak súlyát az uniós alkudozásban Lengyelország erősíti meg.

Igen, az ő tárgyalási stratégiájának hitelességét valójában Lengyelország jelentős súlya kölcsönzi. Éppen ennek a veszélyére akartam figyelmeztetni a honfitársaimat, hiszen a magyar miniszterelnök a varsói kormány tagjainál sokkal ügyesebben mozog a nemzetközi diplomáciai térben, felülmúlja őket abban, hogy miként játssza ki egymás ellen az európai politika szereplőit. Jelezni akartam: az is előfordulhat, hogy Magyarország az utolsó pillanatban, amikor már nagyon nagy a tét, visszavonul, és a lengyel vezetés az ügyetlensége miatt egyedül marad.

Wojciech Przybylski

A múlt hét végén éppen ennek az ellenkezője sejlett fel, amikor Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes Brüsszelben kilátásba helyzete, hogy Lengyelország feladja a vétót, ha az EU vezetői egyértelmű nyilatkozatot adnak ki a pénzügyi támogatások és a jogállamiság közötti kapcsolatról. Változott a lengyel álláspont?

Nem. Ez valójában csak a Gowin úr által vezetett kisebbségi koalíciós párt álláspontja. Nyilatkozatával a kormányon belüli alkupozícióját erősítette meg. A belső erőviszonyok alakulását jelzi, hogy az ország legbefolyásosabb vezetője, Jaroslaw Kaczynski jelentős erőfeszítéseket tesz, hogy kivédje a vétópárti Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter erős frakciójának lázadását, befolyásának erősítését. Megakadályozta például, hogy Ziobro úr sajtótájékoztatón fejtse ki az álláspontját, és ezzel a véleményvezér szerepében tűnjön fel.

Ön tehát elképzelhetőnek tartja azt az esetet, amikor akár Magyarország, akár Lengyelország megállapodik az uniós intézményekkel és egyedül hagyja a partnerét.

Mindkét kormány annak tudatában cselekszik, hogy ilyen forgatókönyv lehetséges, és biztosítani akarják magukat, hogy ez ne fordulhasson elő. Egyáltalán nem véletlen, hogy a közelmúltban két miniszterelnöki látogatásra is sor került, először Morawiecki utazott Budapestre, majd Orbán Viktor jött Varsóba. Nem lényegtelen, hogy a magyar fővárosban közös közleményt is aláírtak, amely a feleket biztosíthatja az ellen, hogy bármelyikük belesétáljon a játékelméletben fogolydilemmának nevezett csapdába. Ez olyan játszma, amelynek modellje, amikor a foglyokat külön-külön hallgatják ki. Ha mind a kettő ugyanazt mondja, akkor a haszon egyenlő, nagyon jól járhat viszont az, aki a társa ellen vall. Ám akit pácban hagytak, az nagyon ráfizet. Mateusz Morawiecki és Orbán Viktor is tudatában van annak, hogy ha tartják magukat a közös állásponthoz, akkor a nyereségük vagy veszteségük is hasonló lesz. Ám bármelyik kormány elárulja a másikat és egyedül köt megállapodást, az sokkal nagyobb előnyökre számíthat, mint szövetségben a másik féllel. Ezért is került sor arra, ami nem feltétlenül szokásos kormányfői találkozók után: hogy közös nyilatkozatot írtak alá.

Nem lehet, hogy Gowin nyilatkozata már jelzés volt arra, hogyan kívánja Lengyelország feloldani a fogolydilemmát?

Még semmi sem dőlt el. Kétségtelen viszont, hogy az ő álláspontjának brüsszeli kifejtése az eddigi legerősebb jelzés volt arra, hogy a lengyel vezetés feladhatja korábbi pozícióját.

Vannak elemzők, akik szerint ma már az sem lehetetlen, hogy Orbán Viktor ki akarja vezetni Magyarországot az unióból, a Hungexitre játszik.

Elvben én sem tartom kizártnak, hogy a magyar miniszterelnök valamikor a jövőben a kivonulás mellett dönt, de nem a mostani erőviszonyok között. Erre legfeljebb akkor kerülhetne sor, ha az európai szélsőjobboldal Orbán Viktor dominanciája mellett megerősödne. Ma azonban szerintem sem a lengyel, sem a magyar vezetésnek nincs ilyen szándéka. Legfeljebb az történhet meg, hogy egy nap olyan magasra emelik a tétet, hogy akaratlanul a partvonalon túlra sodródjanak.

A Szájer-botrány vajon változtat a Fidesz megítélésén, vagy a mostani tárgyalások menetén?

Szájer elveszítésével Orbán Viktort személyesen is nagy kár érte, kiesett egy hozzá közel álló, jelentős és lojális szövetséges a nemzetközi politikai tér egyik meghatározó részén, az Európai Parlamentben. Ha úgy tetszik, az uniós politikai sakktáblán egy erős tisztet elveszített, akit a kombinációinak felépítése során nem lesz könnyű pótolnia. A jelenlegi helyzet a vétóval és az ideológiai érvelés licitjével engem azonban inkább egy olyan pókerpartira emlékeztet, ahol már mindenki magasra emelte a téteket, és új lapot senki sem kér. Ilyenkor már senkinek nincs más lehetősége, mint hogy pókerarcot mutasson, még akkor is, ha a politikai családjában valami furcsa, tragikomikus dolog történik. Az persze nem meglepő, ha az ellenfél kárörvendően reagál, esetleg nagy szavakat használ, moralizálásba kezd. A játszma kimenetelét azonban rövid távon ez már aligha befolyásolja.

Lengyelországban a vétó körüli huzavona közben folytatódnak az abortusztörvény miatti tüntetések. Ez a belpolitikai viszonyok átalakulásának, az idők változásának a jele?

A generációk változnak, vagy inkább váltják egymást. Mindenkit meglepett, hogy a frissen felnőtté érett korosztály milyen aktivitással, milyen hangerővel vetette bele magát a politikába. A tiltakozás gyújtózsinórja az abortusztörvény volt, és a tüntetéshullám most nemcsak egy-két városban, hanem az egész országban a kormányzó Jog és Igazságosság párt (PiS) ellen irányul. Az a korosztály jelent meg a politikai színpadon, amelynek sok tagja első választóként hallatja a hangját három év múlva, amikor az idős szavazók egy része már nem lesz velünk. Még nem tudjuk, hogy a fiatalok kire fognak szavazni, azt viszont tudjuk, hogy kire nem. A protest szavazatok a PiS ellen irányulnak majd, és a vezető kormánypárt komoly gondok elé néz, amikor a fiatalok szerepe tovább nő a politikában.

Mi a helyzet a visegrádi együttműködéssel? Tudjuk, hogy a vétópolitikát nem támogatják sem a csehek, sem a szlovákok. Egyáltalán létező tényező még a V4 csoportja?

Igen, a V4 továbbra is létezik. Ez nagyon rugalmas együttműködési forma, valójában egy klub, amelynek tagjai csak akkor gyűlnek össze, ha ahhoz közös érdekük fűződik. Ez a csoport nem hoz közös döntéseket, sőt az álláspontjukat sem egyeztetik akkor, amikor nyilvánvaló nézetkülönbségek vannak közöttük, ami jelentős előnyökkel is jár. A V4 országai szomszédok, ha a politikai álláspontjuk időről időre el is távolodik egymástól, földrajzi értelemben akkor is egymás mellett maradnak. Ez garancia arra, hogy megint eljön majd az idő, amikor együtt hallatják a hangjukat. A kérdés inkább az, hogy Orbán Viktor a jövőben is fel tudja-e használni ezt a csoportot a saját politikai céljaira, ahogyan ezt megtette az elmúlt négy évben. Képes lesz-e megint olyan V4-platformot kiépíteni, amely valójában a saját céljait szolgálja? Én azt gondolom, hogy ennek már vége, ez a jövőben már nem lesz lehetséges.

Reménykedjünk abban, hogy a vétósztori hepienddel zárul, sikerül megállapodni, és mindenki a pénzéhez jut. De lesznek-e hosszú távú következményei ennek a feszültségekkel teli, drámai történetnek?

Ez attól függ, hogy melyik félnek mekkora árat kell fizetnie a megegyezésért. Ha mindenki elégedetten állhat fel az asztaltól, abban a tudatban, hogy kapott valamit, ami fontos volt neki – és erről meg tudja győzni a választóit is –, akkor a szereplők magukban is lezárhatják ezt a történetet, továbbléphetnek. Rossz viszont az a kompromisszum, amikor bármelyik fél úgy érezheti, hogy áldozat lett, hogy sarokba szorították. Ez hosszú távú negatív folyamatokat indíthat el, ahogy az elemzők fogalmaznak: csökkenti az Európai Unió koherenciáját. Elapadhat a felek érdeklődése egymás iránt, gyengülhet egymás határokon átívelő projektjeinek támogatása. Ez különösen fontos Lengyelország esetében, amely útjára indította a Három Tenger Kezdeményezést, az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő 12 tagország együttműködését. Ez a terv az Egyesült Államok érdeklődését is kiváltotta, a jelzések szerint a kezdeményezést támogatja az új amerikai adminisztráció is, mert abban az orosz és kínai behatolás feltartóztatásának hatékony eszközét látja. A vétó miatti feszültségek azonban veszélybe sodorhatják ezt a tervet, vagy legalábbis azt, hogy a megvalósításában és a működtetésében Lengyelországnak jusson az áhított vezető szerep. A tét része a lengyel kormány megbízhatóságába vetett bizalom is.

Beszélgetésünk idején még nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy a két ország végül fenntartja a vétóját.

Ez a következő években az egész európai projektet kényszerpályára állítaná. Az EU 25 többi tagállama ebben az esetben olyan együttműködési megoldásokat is választhat, amelyekből Lengyelország és Magyarország kimarad. Így azonban nemcsak az Orbán- és a Morawiecki-kormány eshet el forrásoktól, de egyes lehetőségek bezárulnak az unió minden tagországa előtt. Ezt a forgatókönyvet változatlanul nem tartom nagyon valószínűnek, ezt biztonsági okokból is szeretnék elkerülni meghatározó erejű partnereink, közöttük Németország. Senkinek sem lenne jó, beleértve az Egyesült Államokat is, ha két közép-európai ország kisodródna a szoros együttműködésből.