Elrabolták, de a TikTok megmentette
Az elrabolt lány a TikTokon tanult kézmozdulattal kért segítséget.
Egy eltűnt észak-karolinai tinédzsert mentett meg a kentuckyi rendőrség, miután a rendőrség szerint a TikTok-on ismert, otthoni erőszakot jelképező kézmozdulattal kért segítséget – írta vasárnap a CNN. Az észak-karolinai Asheville-ből származó 16 éves lány eltűnését kedden jelentették be a szülei.
Csütörtökön egy autós Kentuckyban hívta a 911-et, mert egy bajba jutott lányt látott egy járműben az autópályán.
A bejelentő a jármű mögött állt és észrevette, hogy a járműben egy női utas olyan kézmozdulatokat tesz, amelyek a kínai közösségi médiaplatformon, a TikTokon terjedt el és a családon belüli erőszakot jelképezi
– áll a rendőrség hivatalának pénteken közzétett közleményében.
A rendőrség azt mondta a WYMT-nek, hogy a tinédzser a TikTokról tanulta meg a kézmozdulatot. A 911-et hívó személy a WYMT szerint hét mérföldön át a jármű mögött maradt és továbbította az információkat a rendőrségnek. Ezt követően a rendőröknek sikerült megállítaniuk az autót és kiszabadítaniuk a tinédzsert.
A gyanúsított eredetileg Észak-Karolinából vitte a tinit Ohióba, ahol rokonai vannak – közölte a rendőrség. A rendőrség szerint azonban elhagyták Ohiót és a lány nem tudott kiszállni. Miután a rokonok megtudták, eltűntként jelentették be.
„Nem tudjuk, hogy mennyi ideig próbálta más autósok tudtára juttatni a kézmozdulattal, hogy bajban van, de végül sikerrel járt és felismerték a jeleket”
– mondta Gilbert Acciardo, a Laurel megyei seriffhelyettes a WYMT-nek.
A rendőrség csütörtökön letartóztatta a férfit, és vádat emeltek ellene jogellenes fogvatartás és kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekményért.
(Kiemelt kép: A Tiktok alkalmazás ikonja egy okostelefon kijelzőjén, 2021. április 28-án. Fotó: Fabian Sommer / DPA / AFP)