A tervezettnél alacsonyabb lett a szlovák költségvetés hiánya tavaly

2018. január 3., 20:54

Szerző:

A tervezett mintegy 2 milliárd eurónál jelentősen alacsonyabb, 1,2 milliárd euró lett 2017-ben Szlovákia költségvetésének hiánya. Ezt Robert Fico szlovák kormányfő jelentette be szerdán pénzügyminiszterével, Peter Kazimírral közösen tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban.

Peter Kazimír szerint az eredeti hiánycél mintegy 800 millió eurós csökkenését a tervezettnél alacsonyabb költségvetési bevételek és ugyancsak a tervezettnél alacsonyabb kiadások mellett sikerült kigazdálkodni.

A pénzügyminiszter a költségvetési bevételek csökkenéséről szólva kifejtette: gyengébb eredményeket értek el a jogi személyek jövedelemadójának beszedése terén, ugyanakkor jelentős mértékben sikerült javítani az áfából (dph) származó bevételeken, mely utóbbi a tárcavezető szerint az áfaelkerülések elleni küzdelem hatékonyságának javulásáról tanúskodik.

Szlovákia 2017-re elfogadott költségvetése 1,29 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycélt vetített előre, ez mintegy 2 milliárd eurónak felel meg. Peter Kazimír szerint a hiány - abszolút számokban megmutatkozott - lefaragásának köszönhetően valószínűsíthető, hogy a bevételcsökkenés dacára is sikerülhet megtartani a GDP-arányos hiánycél számait is.

Robert Fico a sajtótájékoztatón bejelentette - s egyúttal gratulált is pénzügyminiszterének ahhoz -, hogy a Financial Times csoportjába tartozó The Banker brit havilap Peter Kazimírt választotta az év európai pénzügyminiszterének. A szlovák kormányfő szerint ez az elismerés leginkább Kazimír folyamatos deficitcsökkentő politikájának díjazása, annak, hogy a tárcavezető a szlovák büdzsé deficitjét a 2012-es 4,3 százalékról le tudta faragni a 2018-ra tervezett 0,83 százalékra.

A 2018-as szlovák költségvetés 0,83 százalékos hiánycélja több mint négy tized százalékponttal alacsonyabb, mint a 2017-es évre tervezett (1,29 százalékos GDP arányos hiány) deficit és az eddigi legalacsonyabb az 1993-ban önállósult ország történetében. A 2018-as szlovák büdzsé 13,983 milliárd euró bevétel és 15,956 milliárd eurós kiadási oldal mellett 1,973 milliárd eurós hiánnyal számol, mindhárom összeg alacsonyabb a 2017-re tervezettnél.

A szlovák csodával szemben mai hír, hogy a magyar államadósság egy héten belül két százalékkal nőtt.

Sördrágulás sújtja a német fogyasztókat ősztől, ezúttal a két legnagyobb gyártó, a Krombacher és a Veltins jelentette be, hogy emelni fogja áraikat. A lépés a sörfogyasztók széles körét érinti, beleértve a kereskedelmi és vendéglátóipari szereplőket, valamint az otthoni vásárlókat is.