Román elnök: Oroszországnak meg kell fizetnie ezért

Klaus Iohannis román és Gitanas Nauseda litván elnök Bukarestben az Oroszország elleni gazdasági szankciók kiterjesztését szorgalmazta. 

2022. május 6., 16:15

Szerző:

A megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón Iohannis elmondta, hogy egyebek mellett az ukrajnai háború témáját érintették. Emlékeztetett, hogy Románia támogatja az eddig elfogadott szankciók konszolidálását, és javasolta, hogy folytassák erről az egyeztetéseket a szövetséges és partner-államokkal.

Rámutatott: az energia kérdésében Románia és Litvánia támogatja az Európai Unió Oroszországgal szembeni energetikai függőségének megszüntetését. Ugyanakkor érintették a magas energiaárak lakosságra kifejtett hatását, és abban állapodtak meg, hogy folytatni kell a tárgyalásokat az európai polgárok megvédése érdekében a magas árak kedvezőtlen hatásaitól.

Gitanas Nauseda elmondta, hogy növelni kell az Oroszországra gyakorolt nyomást, és hogy az orosz katonák által elkövetett háborús bűntettek nem maradhatnak büntetlenül.

„Oroszországnak meg kell fizetnie ezért, ezzel magyarázhatók a gazdasági szankciók. Szigorú embargóra van szükség, de az orosz propagandát, Fehéroroszországot is szankcionálni kell az orosz-ukrán háborúban játszott szerepükért” – mondta a litván elnök.

Iohannis bejelentette, hogy 2023-ban román harci repülőgépek is visszatérnek a Balti-tenger térségébe, hogy légi járőrözési szolgálatot teljesítsenek. A litván elnök megköszönte Bukarestnek ezt a gesztust. Iohannis meghívta Litvániát, hogy vegyen részt a francia és német támogatással, az ukrán menekültáradat miatt nehéz helyzetbe került Moldova megsegítésére szervezett újabb támogatói konferencián. A meghívást Nauseda elfogadta.

( Kiemelt kép: Klaus Iohannis román elnök érkezik az EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozóra a Ljubljana melletti Brdo kongresszusi központba 2021. október 6-án. Fotó: Joe Klamar / AFP)