A roma gyermekek szegregációja ellen hozott döntést az EP

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásukban az EP-képviselők átfogó szakpolitikákat és megfelelő finanszírozást szorgalmaztak a roma gyermekek oktatásban fennálló szegregációjának felszámolására – közölte az uniós parlament szerdán.

2023. október 4., 17:54

Szerző:

A kézfeltartással elfogadott politikai állásfoglalásban az EP-képviselők hangsúlyozták: az uniós és a nemzetközi jog azt diktálja, hogy minden gyermeknek, köztük a roma gyermekeknek is egyenlő és ingyenes oktatási lehetőségekhez kell jutniuk, ugyanakkor ez – mint írták – az EU-ban nincsen így.

„Az Európai Parlament elítéli a roma gyermekek tartós szegregációját a speciális iskolákban, valamint az általános oktatási rendszerekben” - fogalmaztak az EP-képviselők, majd hozzátették: a szabványosított pszichológiai tesztek nem lehetnek a kirekesztés eszközei. Ehelyett deszegregációs stratégiákra, befogadó tanulási módszerekre és az iskolai tevékenységekhez való teljes körű hozzáférés garanciáira van szükség – írták.

Kijelentették, hogy a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni intézkedésekre is szükség van ahhoz, hogy megtörjön a generációkon átívelő szegénység és az otthoni tanulási lehetőségek csökkenésének spirálja. Az EP-képviselők külön hangsúlyt fektetnének a digitális oktatásra, a természettudományokra, a technológiára, a műszaki tudományokra és a matematikára, az iskolai lemorzsolódási arányok kezelésére, valamint a nemek közötti egyenlőtlenségekre, amelyek – mint kiemelték – különösen a roma lányok oktatásból való kimaradásához vezethetnek.

Hangsúlyozták, hogy

a vonatkozó jogsértési eljárások nem orvosolják a helyzetet. Az Európai Bizottságnak ezért mindent meg kell tennie az EU alapvető értékeinek védelme érdekében, kezdve a diszkriminációmentes intézkedések meghozatalával. Ezzel kapcsolatban közölték: az uniós bizottságnak 2025-ig értékelnie kell a helyzetet az európai oktatási térséggel összefüggésben. A diszkrimináció elleni küzdelem rendszerszintű elmulasztásával a brüsszeli testületnek éves jogállamisági jelentésében kell foglalkoznia, a vonatkozó bírósági ítéletek végrehajtásának elmulasztásának pedig életbe kell léptetnie a jogállamisági feltételességi mechanizmust 

– szögezték le.

Kijelentették: az uniós országoknak fokozniuk kell a rendszerszintű megkülönböztetés felszámolására irányuló erőfeszítéseiket. Szisztematikusan nyomon kellene követniük a lemorzsolódás kockázatát, és pedagógiai segítséget és tanácsadást kellene nyújtaniuk. Fontosak nevezték a szülőknek szóló tanórán kívüli tevékenységeket is, mivel – mint kiemelték – a szülők érdemi bevonása szintén hozzájárulna a lemorzsolódási arányok csökkentéséhez.

Állásfoglalásukban az EP-képviselők elítélték, hogy a roma gyerekek által látogatott iskolák gyakran nem rendelkeznek elegendő kapacitással, két műszakban működnek, különálló, leromlott épületekben vagy konténeriskolákban találhatók, és az oktatás színvonala nem megfelelő, gyakorlatilag szegregált. A helyzet javítására különböző nemzeti-, és uniós pénzügyi eszközökből állnak rendelkezésre források – hívták fel a figyelmet.

(Kiemelt képünk illusztráció: egy tanár (l) roma közösséghez tartozó gyerekeknek tart órát egy buszban 2012. szeptember 6-án Párizs Le Bourget nevű külvárosában. Idén is több ezer roma gyermeknek kell nélkülöznie az iskolába járást, mások azonban órákat vehetnek az Aset 93 egyesületnek köszönhetően, amely a roma táborokba látogató buszról biztosítja az órákat. Fotó: FRED DUFOUR/AFP)