A nép stadionja

A Puskás stadion átépítését elég régóta figyelem; ha jobban belegondolok, ez az egyetlen dolog, amiben egyetértek Orbán Viktorral: egy kétmilliós európai fővárosnak „jár” egy minden igényt kielégítő sportaréna.

A stadionépítésről (pontosabban: nem építésről) legelőször a szép emlékű Galamus véleményportálon írtam több mint három évvel ezelőtt, 2012 tavaszán. Akkor már két évvel voltunk túl a választásokon, és az Orbán-kormány többször is jelezte, hogy szívügyének tekinti a Puskás felépítését.

Sokak emlékeznek talán a fejleményekre, a tervek, elképzelések változására, de érdemes felidéznünk őket. Az első terv egy harmincötezres multifunkcionális arénáról szólt, aztán a felső karéj megerősítése, majd lebontása és újjáépítése jött. Aztán arról volt szó, hogy ötletpályázatot írnak ki; vízisport-központról is hallhattunk, 2016-os befejezéssel. 2012 nyarán már az volt a koncepció, hogy a felső karéjt visszabontják, és a Puskásból atlétikai stadion lesz, és az Olimpiai park területén, a Puskás és a Stadion Hotel között lesz egy hatvanötezres új aréna, állítólag pályázatot is kiírtak a stadion nevére.

Egy évvel később, 2013 nyarán jött a „stadion a stadionban” koncepció, miszerint a régi stadionon belül épül az új (akkor mondták, hogy így meg tudják őrizni Puskásék szellemét...), már nem volt szó atlétikai pályáról, csak egy, a stadion legtetején körbefutó villanyvilágításos futópályáról, ami – természetesen – világszenzáció. Ekkor a befejezést 2017-re, a költségeket százmilliárdra tették.

Ismét egy év, 2014 nyarán szép ünnepségen mutatták be a látványterveket, mosolygó szövetségi elnök, derűs miniszter, bizakodó kormánybiztos, nyolcvanezres stadion, költségek százhatvanmilliárd körül, befejezés 2018-ban.

Lassan megint eltelt egy év, mialatt egy nagyon fontos dolog történt: elnyertük a 2020-as Európa-bajnokság négy csoportmeccsének rendezési jogát, természetesen a Puskás Stadionnal, igaz, a pályázatban hatvannyolcezres stadiont írtunk. Ez pedig már nem játék! A mi válogatott meccseinket még el lehet vinni a Fradi-pályára, de egy esetleges olasz–francia csoportmeccset már nem.

Úgyhogy már szorít a cipő és a pénzhiány. Most arról szólnak a hírek, hogy jelentősen visszavágnak a tervekből. „Méretében, tömegében, műszaki megoldásaiban és funkcióiban egyaránt nehezen megvalósítható épülettervvel találkoztam, amelynél az átadási határidő és a költségkeret betartása rendkívül kockázatosnak tűnt, így az épület ésszerűsítése mellett döntöttünk” – nyilatkozta a kormánybiztos (sajtóhírek szerint tervezésre 2,65 milliárdot fizettek ki!), az eredetileg tervezett húsz sportági funkcióból kihúznak tizenkilencet. De meg ennél is fontosabb az idő: közbeszerzési pályázatokat kell kiírni, a régi stadiont el kell bontani; egy ilyen létesítmény felépítése átlagosan három évig tart, a legapróbb zökkenő is azt okozhatja, hogy bukjuk az Eb-rendezést!

Természetesen csak a nemzetveszejtő rosszindulat mondatja velem, hogy miközben egymás kezébe adják a népek a kilincset, hogy a magyar gazdasági csodát tanulmányozhassák, az elmúlt években a románok és a lengyelek csendben és gyorsan felépítették a maguk nemzeti stadionját, az Európa-liga döntőjét 2012-ben Bukarestben rendezték, az ideit Varsóban fogják. Persze ők nem mernek nagyot álmodni; Csányi szövetségi elnök úr tavaly egyből Bajnokok Ligája-döntőt vizionált a Puskásba.

Ráczkevy Miklós, e-mail