A német kormány ellenzi, hogy Barack Obama a Brandenburgi kapunál mondjon beszédet

2008. július 9., 09:12

Ellenzi a német kormány, hogy Barack Obama közelgő berlini látogatásán a történelmi és egyben szimbolikus helyszínnek számító Brandenburgi kapunál mondjon beszédet.

Ezzel szemben Klaus Wowereit a német főváros kormányzó polgármestere szerdai nyilatkozatában közölte: az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje - kívánságának megfelelően - a német történelem számos viharát átélt kapunál tarthatja beszédét.

Obama július 24-én tesz látogatást a német fővárosban, s korábbi értesülések szerint maga kérte, hogy - néhány korábbi amerikai elnökhöz hasonlóan - e jelképes helyszínen szólhasson a főváros lakosságához - írja az MTI.

Német kormánykörök ugyanakkor arra figyelmeztetettek: ez a lehetőség eddig csak az Egyesült Államok hivatalban lévő elnökeinek adatott meg, s Angela Merkel kancellár még a látszatát is el akarja kerülni annak, hogy beavatkozik az amerikai választási kampányba.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.