A kínai dinamit

A kitüntetés nem dicsőséget, elismerést hozott a pekingi vezetőknek, hanem szégyent. Hiszen azt az állampolgárukat nyilvánítják bűnözőnek, zárják börtönbe, akit a világ legrangosabb díjával tüntettek ki. A külvilág szemében ugyanis az emberi jogokat semmibe vevő, elnyomó rendszert nem igazolja a gazdasági siker.
Nem meglepő, hogy a kínai vezetők Liu Hsziao-po Nobel-békedíjára is csak rendszerük lényegének megfelelően tudnak reagálni: erőszakkal. Kikapcsolták a nyugati rádió- és tévéadásokat és az internetet, amelyek Liu Hsziao-po díjáról számoltak be. Letartóztattak egész sor másként gondolkodót. Nyugati tévéállomások mutatták, hogyan lökdösik ki rendőrök az újságírókat arról a lakótelepről, amelyben Liu Hsziao-po felesége, Liu Hszia él, és becsukják mögöttük a rácsos kaput.

Házi őrizetben

Az ötvenéves nőt azóta házi őrizetben tartják. Bevásárolni is rendőrök kísérik. Telefonját kikapcsolták. De mert a technika nem igazán megbízható Kínában, a hét elején rövid időre megint működött. Liu Hszia felhívta egyik barátjukat, akitől aztán megtudta a világ, hogy október 8-án rendőrautóval vitték férjéhez egy vidéki városba, Jinzhouba. Az ottani börtönben őrzik a tíz évnél hosszabb időre ítélt közbűntényes foglyokat. Egy órát beszélhetett férjével két civil ruhás rendőr jelenlétében.

A hír hallatán, hogy ő kapta az idei Nobel-békedíjat, Liu Hsziao-po elsírta magát. A pénzt azon nyomban felajánlotta a Mennyei Béke terén 1989. június 6-án tankokkal agyongázoltatott tüntetők hozzátartozóinak. A rendőrök azonnal megszakították a beszélőt, mondván, politikáról nem beszélhetnek.

Az ötvennégy éves Liu Hsziao-pónak az a bűne, hogy ő és csoportja következetesen kiáll azoknak a jogoknak a tiszteletben tartásáért, amelyeknek egy részét az ország alkotmánya is rögzíti: gyülekezési, szólás- és vallásszabadság, a törvényhozó és a végrehajtó hatalom szétválasztása, független bíróság életre hívása, kisebbségi jogok és sztrájkjog elismerése. Véleményüket, követeléseiket a cseh Charta ’77 mintájára fogalmazott Charta 2008-ban foglalták össze. Ennek egyik szerzője is Liu Hsziao-po volt, aki Václav Havelt a „szellemi atyjának” tekintette – mondta most egy New Yorkban élő korábbi munkatársa az NBC televízióban. Azt is tőle tudjuk, hogy példának tekintették a magyar, a cseh, a lengyel demokratikus ellenzék tevékenységét.

Rend és káosz

A Charta 2008-at először 303 értelmiségi, művész, ügyvéd írta alá. Amikor elterjedt a hír, hogy a rendőrség házról házra járva próbálja rábeszélni őket aláírásuk visszavonására, napok alatt több mint tízezerre nőtt a támogatók száma. Ez a szám már nemcsak a demokratikus ellenzék ismert tagjai közül került ki, hanem a társadalom minden rétegéből. Ez ijesztette meg a kommunista vezetőket. Hatalmuk monopóliumát látták veszélyeztetve. Pedig a Charta 2008 nem radikális rendszerváltozást követelő írás. Ellenkezőleg. „Demokratizálni békés, rendezett körülmények között kell. A rend megtartása még egy rossz kormány alatt is jobb, mint a káosz” – írják egyebek mellett.

Liu Hsziao-po most ül harmadszor börtönben. Először a Mennyei Béke terén rendezett tüntetésen való részvétel miatt zárták be másfél évre. De mert hű maradt elveihez, 1995-ben ismét bebörtönözték. Ezúttal négy évre.

Ellenzéki tevékenységét azután is folytatta. Tavaly decemberben tanulmányt tett közzé az interneten. Őszinteséget, felelősségtudatot, az emberi méltóság megőrzését követelte állampolgároktól, vezetőktől egyaránt. Kijelentette: „A szabadság a világegyetem magja. Ahol a szabadság nem virágzik, ott nem beszélhetünk modern civilizációról.” Tanulmányát azzal zárta: „Nincsenek ellenségeim. Én sem vagyok ellensége senkinek.” A kommunista rendszernek van ellensége. Ő, Liu Hsziao-po.

Tavaly december 8-án letartóztatták. Karácsony első napján már el is ítélték tizenegy évre.

Az új kínai Nobel-békedíjas érdekes családból származik. Apja egyetemi tanár, anyja szövőnő, analfabéta. Ő bölcsész.

A pekingin kívül több külföldi egyetemen is tanult. Hongkongban, Szöulban, New Yorkban a Columbián. Tizenkét könyvet és hosszabb tanulmányt írt. Mindegyik az emberi jogokról, a demokratikus berendezkedésről. Nyolc nemzetközi kitüntetést kapott. Legfontosabb természetesen a mostani Nobel-díj.

Emberi jogok

Az idei döntés jót tesz magának a díjnak is, amely az utóbbi években megpróbált minden igényt kielégíteni. Ezúttal fáj a békedíj! – írja a német Die Zeit. Fáj mindenekelőtt Pekingben. A díj nyomán az egész világ a kínai diktatúráról, politikai foglyokról, munkatáborokról, cenzúráról beszél. Arról, hogy a gazdasági sikerekért tízmilliók fizetnek szabadságukkal.

De fájdalmat okoz a díj Nyugaton is. A demokratikus országok berendezkedtek a „kis kritika, nagy üzletek” politikájára. Az emberi jogok problémáját magánbeszélgetéseken intézték el, ha egyáltalán szóba hozták. Nyilvános tárgyalásokon az üzlet volt a téma. A kérdésre, hogy „demokratikus értékek, vagy piac?”, egyre több nyugati politikus nevezte meg csendesen az utóbbit. Meghunyászkodtak Peking előtt, ha arról volt szó, hogy fogadják-e a dalai lámát. Csak Angela Merkel volt elég bátor, és vette semmibe a kínai fenyegetést. Tudta: egy idő után lelohad a pekingi műfelháborodás, és megy minden a maga útján. Igaza lett.

Aztán Peking kapott olimpiát is. A technikai berendezések jelentős részét nyugati nagyvállalatok szállították. Politikusok és a NOB jelentős részben korrupt tagjai – élükön az akkori elnökkel, Samaranchcsal – elégedetten veregették egymás vállát. A világ pedig örült: ilyen jól szervezett, tökéletes, csillogó olimpiát eddig nem látott. Ki beszélt azokról a milliókról, akiket földönfutóvá tettek, mert lebontották a létesítmények kedvéért a házukat? Kit érdekelt, hogy vándormunkások tízmil-liói éhbérért dolgoztak?

Liu Hsziao-po Nobel-békedíja eszébe juttatta a Nyugatnak – félő, hogy csak rövid időre – saját értékeit. Az univerzális emberi értékeket, amelyeket rögzít az ENSZ alapokmánya és részben még a kínai alkotmány is. Ki ragaszkodjon hozzájuk, ki igyekezzen megvédeni őket, ha nem a demokratikus országok és mi, a polgáraik? Jóleső érzés volt értesülni arról, hogy jeles politikusok mellett Václav Havel és az egykori magyar demokratikus ellenzék néhány tagja is írásban tiltakozott Liu Hsziao-po bebörtönzése ellen. Ők tapasztalatból tudják, hogy mit jelent diktatúrában kiállni az emberi jogok mellett.

Szégyen lenne

Nem kétséges, hogy a kínai diplomácia folytatja kétarcú – fenyegető és ígérgető – politikáját a demokratikus országok irányában. Szégyen lenne, ha a Nyugat olcsón adná magát. Minimális követelésnek tűnik az utóbbi napokban letartóztatott kínai ellenzékiek szabadon bocsátása és a másként gondolkodók üldözésének beszüntetése. Javítaná a pekingi rendszer nemzetközi megítélését, ha amnesztiát adna Liu Hsziao-pónak, és legalább a feleségének engedélyezné, hogy átvegye férje Nobel-békedíját december 10-én Oslóban.