A cseh miniszterelnök Orbán Viktort utánozza

Orbán elment kampányolni, a csehek nem fogadták kedvesen.

2021. október 5., 17:00

Szerző:

A cseh miniszterelnök pártja vezet a közvélemény-kutatásokban, de egyedül képtelen lesz kormányt alakítani. Eddigi koalíciós partnerei pedig a parlamenti bennmaradásért küzdenek. Babiš Andrej az ország nemzeti érdekeinek megvédésével kampányol, és most már akár az uniós kilépés népszavazással történő eldöntését szorgalmazó szélsőjobbal is lepaktálna – írja az Euronews.

Egyelőre azonban nincs oka aggodalomra, Miloš Zeman államfő ugyanis már jóval a parlamenti választások előtt beharangozta, hogy ismét Babišt nevezi ki miniszterelnöknek, amennyiben pártja, az ANO a legtöbb szavazatot kapja, ami szinte biztosra vehető, így Babiš a választások után hónapokig hatalmon maradhat még akkor is, ha nem sikerül kormánytöbbséget kialakítania. 

A szlovák származású, tehetős üzletember, Andrej Babiš azt ígérte, hogy távol tartja a menekülteket, és meghiúsítja a nemzeti hatáskörök átadását Brüsszelnek. Csehország eddig szinte egyáltalán nem fogadott be menekülteket 2015-ben, a nagy menekülthullám idején. 

Nem fogadták kitörő örömmel, amikor Orbán Viktor megjelent Prágában. „Szégyen!” – skandálták a demonstrálók a minap az autóval érkező magyar miniszterelnök felé. Orbán Viktor azért utazott Csehországba, hogy szövetségese mellett kampányoljon. Sajtótájékoztatójukról kitiltották a kritikus hangvételű francia Le Monde napilap, a német Die Zeit hetilap, a brit The Guardian napilap, illetve a cseh Seznam Zprávy hírportál újságíróját, amint arról Jean-Baptiste Chastand, a Le Monde közép-európai tudósítója is beszámolt. Orbán elkísérte Babišt az egyik választókerületbe, ahol a legesélyesebbnek tartják a jelenlegi miniszterelnököt. Az érkezésükkor szintén tüntetők fogadták őket. A szivárványos zászlókat tartó demonstrálók itt azt kiabálták Orbánnak, hogy „Putinova děvka”, azaz „Putyin kurvája”.

(Kiemelt képünk: Orbán Viktor magyar (j) és Andrej Babis cseh miniszterelnök (b) kezet fog közös sajtótájékoztatójuk előtt Budapesten, a Karmelita kolostorban 2021. február 5-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

 

Megszavazta a lengyel parlament alsóháza azt a kormánypárti tervezetet, amelynek értelmében 2024. április 30-ig meghosszabbítanák az önkormányzatok választási ciklusát. Ennek megfelelően Lengyelországban fél évvel elhalasztanák a helyhatósági választást, amelynek időpontja egyébként egybeesne a jövő őszi parlamenti választáséval.

A szivárgások pontos mértéke nem tisztázott, de az Északi Áramlat földvezetékeken nem volt visszatartó mechanika, ezért az összes vezetékben lévő földgáz kiszabadulhat, ami azt jelenti, hogy több, mint 1,3 millió autó éves üvegházhatást előidéző gázkibocsátásának megfelelő mennyiségű metán kerülhet a légkörbe mindössze pár nap leforgása alatt.

Az orosz védelmi minisztérium elismerte, hogy hazai gyártmányú drónjaik nem felelnek meg „taktikai és technológiai” követelményeknek.