A Brexit csapása – Intenzív tehetetlenkedés Nagy-Britanniában
A Nagy-Britannia Európai Unióban maradására szavazó 48,1 százaléknak ma még érdemi parlamenti képviselete sincs, mivel mindkét nagy párt, a Munkáspárt és a konzervatívok is elutasítják a kérdés újratárgyalását. Egy valódi szövetségi államban az sem fordulhatna elő, hogy a négyből két államrészre akarata ellenére kényszerítsenek rá egy ilyen sorsdöntő lépést. Márpedig a skótok 62 százaléka és az északírek 56 százaléka a kilépés ellen voksolt. A kilépésről szóló, hisztérikus hangulatú kampányban ráadásul „elfelejtették” megkérdezni a szavazókat arról, hogy csak az Európai Unióból vagy az annál szélesebb vámunióból is ki akarnak-e lépni.
Ezek a kérdések azóta is megosztják a brit társadalmat. Skócia elvben nem mondott le a függetlenné válásról, az északírek pedig nem fogadnák el a határ újrafelállítását tartományuk és az Ír Köztársaság között. A Munkáspártban és a konzervatívok között is vannak kilépéspártiak és maradni vágyók, sőt Theresa May kormányán belül is harcot vívnak egymással a „kemény” és a „puha” kilépés hívei. Utóbbiak azt akarják, hogy az Egyesült Királyság maradjon tagja a belső piacnak és a vámuniónak, Svájchoz és Norvégiához hasonlóan. Az iskolázott fiatalok túlnyomó többsége Európa-párti, és növekvő dühvel gondol a birodalmi nosztalgiába belesavanyodott öregekre. A Brexit mindezen túl arra a számításra épült, hogy az Egyesült Államok teljes szabadkereskedelmet és rengeteg gazdasági előnyt kínál majd a briteknek, amit azóta Donald Trump elnöksége látványosan megcáfolt.
A brit médiában szinte mindennap előbukkannak újabb, egyelőre megoldatlan kérdések a kilépéssel kapcsolatban. Az utazási irodák már elkezdték tervezni a 2019-es csomagjaikat, ehhez azonban tudniuk kellene, hogy a brit légitársaságok használhatják-e majd az egységes európai légteret. A brit egyetemek nem tudják, hogy a következő tanévtől milyen feltételekkel számíthatnak a külföldi diákokra és oktatókra. A tartósan az uniós tagállamokban élő briteknek el kell dönteniük, hogy a további tartózkodáshoz érdemes-e megkérniük a német, a belga, vagyis a helyi állampolgárságot. Mint minden uniós tagállamban, az Egyesült Királyságban is az uniós jog szabályozza sok más mellett az élelmiszer-biztonságot is. Ha ezek hatálya megszűnik, akkor ki és hogyan szűri ki a mérgező, káros élelmiszereket a brit piacról?
És ha a döntési jogkörök számos kérdésben visszakerülnek Brüsszelből a szigetországba, akkor hova telepítsék őket? Mindent Londonba, a központi kormányhoz, vagy vegyék figyelembe az azóta megerősödött skót autonómiát? Ez utóbbi kérdésről utoljára március közepén tárgyalt a két miniszterelnök, de megegyezni még nem tudtak. A mezőgazdaság, a halászat vagy a közbeszerzés szabályozását London a központi kormányzatra, míg a saját területükön a skótok Skóciára bíznák. Abban sem tudnak egyelőre megállapodni, hogy az élelmiszer-higiénia terén az egész országban azonos vagy eltérő szabályozás lépjen érvénybe. Ilyen és ehhez hasonló kérdések tucatjai várnak döntésre, miközben 2019. március 29-én éjjel 11 órakor megszűnik az Egyesült Királyság uniós tagsága. Megegyeztek az unióval egy átmeneti időszakról, amely 2020. december 31-ig tart, bár a vitákat ez sem csillapította.
Az európai közvéleményt a britek belső vitáinál jobban érdekli az, hogy milyen következményekkel jár a kilépés a bent maradó huszonhét tagállamra. Az uniós tárgyalófél három kérdés rendezéséhez köti egy majdani kereskedelmi szerződés megkötését az Egyesült Királysággal, nevezetesen az ott dolgozó uniós munkavállalók helyzetéhez, az uniós kasszába még járó brit befizetésekhez és az ír határ kérdéséhez. Az utóbbi mutatja legjobban a May-kormány agresszivitással párosuló felkészületlenségét. Az átmeneti periódusról szóló egyezség szerint Észak-Írország marad az egységes piac része, ha közben nem születik más megoldás. Az értelemszerű, hogy a vámunió szélén vámhatárnak kell lennie, ahol ellenőrzik az áruk és részben a személyek mozgását is. Ha a britekkel együtt Észak-Írország is kilép az unióból, akkor elvben három megoldás lehetséges. Vagy visszaállítják a határt a két Írország között, vagy Észak-Írország és a brit sziget között húzódik a vámhatár, vagy pedig az Egyesült Királyság úgy lép ki, hogy tagja marad a vámuniónak. A May-kormány mindhárom verzióra nemet mond, és megpróbál úgy tenni, mintha ez a probléma nem is létezne. Egy maradáspárti brit képviselő beszólása szerint Theresa May feltehetően Harry Potterre bízná az ír határkérdés megoldását. Mint kiderült, sem May, sem kormánya nem volt felkészülve arra, hogy a „kis” Írország keményen kiáll az érdekeiért, s ebben számíthat az unió vezetésének masszív támogatására is.
Ami a másik két kérdést illeti, az uniós munkavállalók tekintetében közeledtek egymáshoz az álláspontok. Az átmeneti időszakban érkezőkre ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint az addig már ott lévőkre, s ez vonatkozik az Európában dolgozó britekre is. A brit munkaerőpiacnak szüksége van külföldi munkaerőre, és a többi tagállamban is több százezer brit dolgozik. A részletek ügyében persze még tart a kötélhúzás, ezt megterheli a brit társadalom növekvő idegenellenessége is, amely nem is annyira a színes bevándorlókat, mint inkább a „fehér” kelet-európaiakat célozza.
A pénzügyi kérdések ennél súlyosabbak. Ha az átmenet idejére a britek kifizetik is a tartozásukat, teljes kilépésük után az uniós költségvetésből hiányozni fog a befizetésük. Azt pedig most nehéz elképzelni, hogy a nettó befizető országok érdemben megemeljék a befizetéseiket. A 2020-ban kezdődő új, hétéves költségvetés így alighanem soványabb lesz a korábbinál. Az uniós büdzsé két legnagyobb tétele az agrárkassza és a kohéziós politika. Az előbbi fenntartása francia prioritás, míg az utóbbi első számú haszonélvezője Kelet-Európa. Ebből a szempontból nézve a keleti tagállamok, élükön az orbáni Magyarországgal, a lehető legrosszabbkor nyitottak frontot a nyugatiak ellen a migráció ürügyén. A brüsszeli irodákban folyó egyeztetésekről annyi már kiszivárgott, hogy a kohéziós alapok csökkentésére három forgatókönyv létezik. Az egyik szerint 30 százalékos, a másik szerint 15 százalékos lesz a csökkentés, míg a legoptimistább változat azzal számol, hogy nominálértékben marad a jelenlegi összeg, ami reálértékben persze még mindig kevesebb lesz a korábbinál. Azt viszont fontosnak tartják a döntés előkészítői, hogy válságos helyzetben a gazdagabb régiók előtt se zárják el az uniós szolidaritásnak ezt a formáját. A Brexit gondolatát és a brit konzervatív kormányt oly lelkesen támogató fideszes propaganda elhallgatja a magyar közvélemény elől azt a tényt, hogy a brit kilépésnek nemcsak az ott dolgozó magyarok lesznek a vesztesei, de mindannyian.
A közvetlen demokrácia hívei hajlamosak idealizálni a népszavazás intézményét. A Brexit, sok korábbi referendumhoz hasonlóan, azt mutatja, hogy a rosszul előkészített, demagóg módon feltett kérdésre kiírt népszavazás nagyon káros is lehet. És a parlamenti döntésekkel szemben ebben az esetben nincs lehetőség a korrekcióra sem. A rossz döntést csak az enyhítené, ha más nyugat-európai országokhoz hasonlóan a britek is tagjai maradnának a belső piacnak és a vámuniónak, amit azonban a brit jobboldal dühödten elutasít. Így ma senki sem tudja, mi vár a szigetországra és közvetve ránk is egy esztendő múlva.
