46 fok, kitelepített falvak – Már halálos áldozata is van az erdőtüzeknek

Tűzvészben meghalt egy ember az észak-portugáliai Aveiro régióban – közölték szerdán a mentőszolgálatok, amelyek több napja nagy erőket mozgósítanak az ország különböző részein a perzselő hőség okozta erdőtüzek miatt.

2022. július 13., 13:27

Szerző:

Múlt csütörtök óta sújtják erdőtüzek elsősorban az ország középső részét, és ezek kedd délután a hőség és a feltámadó szél miatt ismét erőre kaptak. 

Szerda reggel négy nagyobb tűzeset miatt több mint 1500 tűzoltót mozgósítottak Leiria, Pombal és Ourém településeken, Lisszabontól alig több mint 100 kilométerre északra. Már az előző napon ki kellett menekíteni a tűz elől több falu lakosait, 300 embert. 

A közúti forgalom szerda hajnalig szünetelt, de időközben több úton, köztük a Lisszabont Észak-Portugáliával összekötő A1-es autópályán is helyreállt. 

A katasztrófavédelem előzetes jelentése szerint múlt csütörtök óta mintegy 30 könnyű sérültről tudnak, és tucatnyi megrongálódott házat vettek nyilvántartásba. 

Öt évvel ezelőtt több mint száz halálos áldozata volt a tűzvészeknek az országban. A kormány most úgy döntött, hogy fokozza a katasztrófavédelmi szolgálatok mozgósítását, és növeli hatáskörüket, és legalább péntekig "készenléti állapotot" hirdetett meg. 

A portugál meteorológiai szolgálat szerdán a szárazföld 18 körzetéből 16-ban vörös riasztási fokozatot adott ki, kétszer akkorra területre, mint előző nap. 

A hőmérséklet az ország nagy részén várhatóan meghaladja a 40 Celsius-fokot, Santarém térségében pedig 46 fokig is emelkedhet. 

A szomszédos Spanyolország nyugati területének nagy részén is 40 Celsius-fok fölött van a hőmérséklet. A hőhullám csúcspontját ott csütörtökön várják. A rendkívüli hőmérsékleti viszonyok miatt Spanyolországban is több tűzvész keletkezett, az egyik már 2500 hektárnyi növényzetet pusztított el a Portugáliával szomszédos Extremadurában. A kormány szerint január 1-je és július 3-a között 70 354 hektár erdő égett le Spanyolországban, ami közel kétszerese az elmúlt tíz év átlagának.

(Erdőtűz lángjai előtt egy férfi a portugáliai Boa Vistában 2022. július 12-én. MTI/EPA/LUSA/Paulo Cunha)