18 százalékkal emelkedik a minimálbér, Romániában

Romániában 17,6 százalékkal 3000 lejre (253 ezer forint) emelkedik a bruttó minimálbér január elsejétől – határozott csütörtöki ülésén a bukaresti kormány.

2022. december 8., 19:53

Szerző:

Romániában 2018 óta a bruttó bér 35 százalékát kitevő társadalombiztosítási járulék teljes egészében az alkalmazottakra hárul, így a jelenlegi adószabályok mellett januártól a minimál bér nettó összege 1863 lej (157 ezer forint) lesz, ami 22 százalékkal haladja meg az idei nettó minimálbért – olvasható a kormány közleményében. 

A legkisebb órabér ennek megfelelően januártól 18,15 lej lesz Romániában.

Az Economedia.ro gazdasági portál szerint jelenleg 1,2 millió alkalmazott, a munkavállalók csaknem 23 százaléka kap minimálbért. A jövő évtől bevezetendő 3000 lejes minimálbér a kormány tájékoztatása alapján 2 millió 181 ezer munkavállalót érint.

(Kiemelt képünk: Márton Lehel szénégető farönköt dob az épülő boksára. Márton Kálmán és fia Lehel, 2000 óta dolgozik a település határában, ahol a kitermelt rönkfából 120 köbméteres boksát raknak, amelyből faszenet égetnek ki. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)

Versenyt fut az idővel Németország legismertebb nácivadásza, Thomas Will, aki abban bízik, hogy – 78 évvel a második világháború befejezése után – a jövőben is lehetőség nyílik azoknak a náci bűnösöknek az elítélésére, akiknek a bűnössége bizonyítható.