16 évre szállítja le a választói korhatárt a német kormánykoalíció, és a füvet is legalizálják

Az új német koalíció programot hirdetett, és sok a meglepetés.

2021. november 24., 16:42

Szerző:

Megállapodott egymással a kormánykoalíció létrehozásáról a német Szociáldemokrata Párt (SPD), a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) és a Zöldek – derül ki a pártok szerda délutáni sajtótájékoztatójáról, melyen Olaf Scholz, az új német kormány leendő vezetője bemutatta a koalíciós szerződést is. A program szerint nagy hangsúlyt helyeznek majd a klímavédelemre, ezáltal érintve a közlekedés, az ipar, a lakáspolitika és a mezőgazdaság kérdéseit is, írja a Telex.

A program részét képezi továbbá, hogy 12 euróra (nagyjából 4425 forintra) emelik az óránkénti minimálbért, valamint hogy évente 400 ezer új lakást hoznának létre – ebből 100 ezret közpénzből. A szavazati minimum korhatárt 16 évre szállítják majd le, digitalizálják az állami szolgáltatásokat, és fogyasztási célra még a marihuánát is legalizálják a felnőttek számára. A „Merjünk előrelépni – Szövetség a szabadságért, az igazságosságért és a fenntarthatóságért” elnevezésű kormányprogram végrehajtásáért az SPD kormányfőjelöltje, Olaf Scholz felelhet majd, akit a december 6-i héten választhatnak meg hivatalosan Angela Merkel kancellár utódjául.

Több német portál is arról számolt be továbbá, hogy az egyes fontosabb minisztériumok elosztása is megszületett a koalíció tagjai közt. A Zöldek kancellárjelöltje, Annalena Baerbock kapja meg a külügyminisztérium vezetését. A liberális párt vezetője, Christian Lindner a pénzügyminisztériumot vezetheti majd, ezenkívül az FDP kapja a közlekedési minisztériumot, az igazságügyet, valamint a képzési és kutatásügyi minisztériumot is. A szociáldemokraták vihetik majd a kancellári hivatal mellett a belügyminisztériumot, a munka- és szociális ügyi minisztériumot, a védelmi tárcát, az egészségügyet, a fejlesztési minisztériumot, valamint az újonnan létrejövő építési és lakásügyi minisztériumot, ahogy a „gazdasági együttműködési” tárcát is. 

(Kiemelt kép: Olaf Scholz kancellárjelölt. Fotó: INA FASSBENDER / AFP)