2008. május 13., 11:07

1952. augusztus 12-ét „a meggyilkolt költők éjszakájának” nevezik: a szóbeszéd szerint huszonöt zsidó költőt végeztek ki. De ez nem igaz. „Csak” négy költőt lőttek agyon, továbbá nyolc másik személyt, köztük Lozovszkij volt külügyminiszter-helyettest, történészt, színészt, fordítót, újságírót.

2008. május 13., 06:49

Az amerikai hatóságok ejtik a vádat azzal a szaúdi férfivall szemben, aki a gyanú szerint 2001 szeptember 11-én a huszadik géprabló lett volna.

2008. május 12., 17:30

Ausztria döbbenten figyel, és láthatóan aggódik az újabb botrány kiapattanása óta. A lányát éveken át pincebörtönben tartó s vele gyermekeket nemző férfi ügye komoly gyanakvásra készteti nyugati szomszédainkat: vajon a mellettük álló házban minden rendben van?

2008. május 12., 15:27

Az elmúlt napok heves utcai harcai a Hezbollah, illetve a kormányt támogató milíciák között a polgárháború szélére sodorta Libanont. Noha vasárnapra lecsendesedett a fegyverropogás, a helyzet még mindig nagyon instabil. A konfliktus akár a térség más országaira is kiterjedhet, ami hatással lehet az Európai Unió gazdaságára és biztonságára is.

2008. május 12., 12:40

Robert Fico úgy viselkedik, mintha ma is 1848-at írnánk és a szlovákoknak még mindig a magyar hatalmasságoknál kellene instanciázniuk - írta a SME azt észrevételezve, hogy a szlovák kormányfő a hét végén Orbán Viktor győzelmével riogatta nemzeti érzelmű szlovák hallgatóságát, mondván, hogy ha Magyarországon győz a Fidesz, akkor megélénkülnek a Szlovákia elleni magyar nacionalizmus szélsőséges megnyilvánulásai.

2008. május 11., 20:43

Megverték a szerbek Toroczkai Lászlót. A Hatvannégy Vármegyei Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Agyrázkódást kapott, kitört egy foga, és megrepedt a bordája.

2008. május 11., 20:32

Ismét bevezetné az ellenőrzést Olaszország határain a Schengen-övezetből érkezők számára az új római igazságügyi miniszter a bűnözés és az illegális bevándorlás visszaszorítását célzó biztonsági intézkedések részeként.

2008. május 11., 08:01

Velence városa hadjáratot indít az utcai koldusok ellen: a város vezetése határozatot fogadott el, amely szerint tilos az utcákon koldulni.

2008. május 10., 21:00

A legnépesebb uniós tagállamban, Németországban 2005 novembere óta nagykoalíció van. Angela Merkel, a német történelem első női kancellárja, a CDU elnöke tartósan vezeti a népszerűségi listákat. A másik kormányzóerő, az SPD már a harmadik pártvezérnél tart a legutóbbi szövetségi választások óta.

2008. május 10., 17:03

Interjú Edvin Marton hegedűművésszel, aki a jég után most az Eurovíziós Dalfesztiválra készül.