Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2008. július 11., 20:58
A brit rendőrség őrizetbe vett egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze lehetett ahhoz a tíz évvel ezelőtti bűncselekményhez, amelynek során Shakespeare-művek XVII. századi első kiadását lopták el az angliai Durham Egyetem gyűjteményéből - írja az MTI.
2008. július 11., 20:14
Közel öt év börtönbüntetésre ítélték pénteken az Egyesült Államokban a Pentagon egyik volt fegyverzetpolitikai elemzőjét, aki az amerikai-tajvani katonai kapcsolatokról adott át információkat egy kínai kémnek.
2008. július 11., 19:30
Egyoldalú moratóriumot hirdetett a spanyol kormány pénteken a kazettás bombák gyártására és eladására, elébe menve ezzel az e tárgyban idén decemberben aláírandó nemzetközi egyezmény alkalmazásának - adta hírül az MTI.
2008. július 11., 18:40
A rasszizmus vádjának elkerülése érdekében ujjlenyomatot kellene venni minden olasztól - javasolta a védelmi miniszter pénteken az Il Messaggero című lapnak nyilatkozva.
2008. július 11., 18:31
Magyarországon az erdőterület eléri a 2 millió hektárt, s 2013-ig mintegy 70 milliárd forint támogatással további 69 ezer hektárral fog növekedni - mondta Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára pénteken Debrecenben, a Kutatással az erdőért konferencia sajtótájékoztatóján.
2008. július 11., 18:03
Grúzia az ENSZ Biztonsági Tanácsa sürgős összehívását kérte az Abháziában és Dél-Oszétiában kialakult helyzet miatt - jelentette be pénteken Grigol Vahadze grúz külügyminiszter-helyettes.
2008. július 11., 17:12
Az atomerőművek s általánosságban az atomenergia hasznosítása ellen emelt szót a német külügyminiszter, miközben a lakosság egyértelmű többsége pártolja a meglévő atomerőművek jobb kihasználását.
2008. július 11., 15:27
Havonta körülbelül félszáz magyar munkavállaló "dől be" hamis álláshirdetéseknek vagy lesz csaló állásközvetítők áldozata az uniós tagállamokban. A legtöbbször külföldön élő honfitársaik csapják be a más országban munkát kereső magyarokat - mondta Oláh Lajos, a Külügyminisztérium osztályvezetője az MTI-nek pénteken. A tárca tájékoztató akciót indít, hogy figyelmeztessék a külföldi állást keresőket.
2008. július 11., 15:16
Egyetlen nap alatt négy halálos áldozata volt a Londont elöntő késeléses bűncselekményhullámnak. A londoni polgármester pénteken tarthatatlannak nevezte a helyzetet.
2008. július 11., 12:53
Most, hogy már a határellenőrzések is eltűntek, akadálytalanul mozoghatunk az Európai Unió országaiban. A szabadság jóleső érzése mellett is jó viszont, ha vigyázunk, mit és mennyit viszünk magunkkal. A nagy közös piac ellenére ugyanis minden tagállam eltérően szabályozza a gond nélkül be- és kivihető termékek körét, így könnyen kellemetlen meglepetés érhet minket, ha nem figyelünk eléggé oda.
2008. július 11., 12:15
Az EU külkapcsolatokkal foglalkozó biztosa támogatná, ha Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök találkozna a dalai lámával - adta hírül az MTI.
2008. július 11., 11:45
Adományozó konferencia kezdődött Koszovó javára pénteken Brüsszelben, s a tanácskozás kezdetén az Európai Unió bejelentette: 500 millió euróval járul hozzá Koszovó fejlesztéséhez.
2008. július 11., 10:07
A leghatározottabban elutasította a foglyul ejtett német hegymászók szabadon bocsátása fejében a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) által támasztott követeléseket a berlini kormány - tudósít az MTI.
2008. július 11., 09:11
A srebrenicai népirtás 13. évfordulójáról emlékeznek meg pénteken a boszniai muzulmánok. A szertartáson eltemetik 307 azonosított áldozatnak a földi maradványait annál az emlékműnél, amelyet a szörnyűséget megélt kelet-boszniai város mellett emeltek.
2008. július 11., 07:14
Akár John McCain, a republikánus, akár a Barack Obama, a demokrata jelölt győz, balkezes lesz az Egyesült Államok jövendő elnöke - mint elődeik közül többen is.
2008. július 10., 20:04
Jegyzékben tiltakozott Oroszországnál csütörtökön Grúzia amiatt, hogy július 8-án orosz harci gépek megsértették az ország légterét. A grúz külügyminisztérium által kiadott közlemény szerint a nap folyamán bekérették Andrej Szmaga orosz követségi tanácsost, akinek átadták a tiltakozó jegyzéket.