"Tarantino-gyilkosságok" borzolják a londoniak idegeit

Egyetlen nap alatt négy halálos áldozata volt a Londont elöntő késeléses bűncselekményhullámnak. A londoni polgármester pénteken tarthatatlannak nevezte a helyzetet.

2008. július 11., 15:16

A Scotland Yard pénteki összesítése szerint előző nap egy tizenéves, két húszas éveiben járó fiatal, valamint egy 40 év körüli férfi halt bele szúrt sebeibe Londonban - adta hírül az MTI.

Az áldozatok egyike, egy 19 éves fiú, akit az észak-londoni Edmonton kerületben, verekedés során több késszúrással öltek meg, a huszadik londoni tinédzser az idén, aki késeléses bűncselekményben vesztette életét. Tavaly egész évben 26 tizenévest késeltek halálra a brit fővárosban.

Boris Johnson, London nemrég megválasztott konzervatív polgármestere pénteken bejelentette: a városháza a jövő héten hivatalosan a kormányhoz fordul, kérve olyan sürgős intézkedések meghozatalát, amelyekkel hatékonyan meg lehet fékezni a késeléses erőszakhullámot. Johnson szerint a jelenség kezelését az erőszak bonyolult, alapvető társadalmi okainál kell kezdeni, de addig is biztosítani kell, hogy a rendőrség hatékonyan lépjen fel a kést és lőfegyvert viselőkkel szemben.

A Scotland Yard főparancsnok-helyettese, Sir Paul Stephenson már a múlt héten bejelentette, hogy a londoni rendőrség első számú feladatává teszi a késeléses bűncselekmények megfékezését, vagyis ennek fontosságát a terrorizmus elleni fellépés elé helyezi.

Boris Johnson polgármester már választási programjában meghirdette kézi fémérzékelők és biztonsági beléptető kapuk meghonosítását a londoni metró- és vasútállomásokon, elsősorban a kések kiszűrésére. A tinédzserek körében pusztító londoni késeléses bűncselekmények közül több is rendkívüli felzúdulást okozott az elmúlt hetekben.

Két hete a 16 éves Ben Kinsellát - a legrégebbi brit szappanopera-sorozat, a BBC tévében futó EastEnders egyik közkedvelt sztárjának öccsét - szurkálták halálra a nyílt utcán, miután állítólag összeszólalkozott egy szintén tizenévesekből álló társasággal. Néhány héttel korábban a készülő új Harry Potter-film egyik 18 éves szereplője halt meg egy londoni pub előtt, amikor egy késes elmeháborodott többször megszúrta.

A Scotland Yard eddig négy személyt vett őrizetbe egy nem tizenéveseket érintő, de a brit közvéleményt sokkoló minapi késeléses bűnüggyel kapcsolatban, amelynek két, 23 éves francia áldozata volt. A biokémikusnak készülő, posztgraduális képzésre Londonba érkezett fiatal kutatók megkötözött, összeszurkált és megégett holttestét egy felgyújtott délkelet-londoni házban találták meg. A két áldozaton összesen 243 szúrt sebet azonosított a halottkém.

A nyomozást vezető rendőrtiszt elismerte, hogy ilyesmit több évtizedes pályafutása során még nem látott. A példátlan bűncselekményt Londonban máris "Tarantino-gyilkosságok" néven emlegetik, utalva Quentin Tarantino filmrendező Kill Bill című véres krimijére - tudósít az MTI.