Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.

2014. január 30., 09:13

Hogyan alakul a politikai széljárás az elkövetkező hónapokban? Kinek fúj itt a szél? A 168 Óra kérdéseire Gyurcsány Ferenc válaszol hangsúlyozva, hogy az összefogás pártjai között vannak ugyan különbségek, de azok áthidalhatók, „most nem az számít, ami megoszthat, hanem ami összeköt”. Az ellenzéki Összefogás nehéz embere az esélyekről azt mondja: „Itt egy primitív és nyers hatalom épül, amelynek bukása drámaibb lesz, mint a 2010-es nagy baloldali vereség.” A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2014. január 30., 05:58

Magyarország kisebbíteni igyekszik a holokausztért viselt felelősségét: Budapest beismerte, hogy bűnrészesség terheli a vészkorszakban elkövetett népirtásért, és a New York-i ENSZ-nagykövet révén első ízben bocsánatot is kért a múltért, de a Szabadság téri emlékmű áldozatként és nem tettestársként jeleníti meg a magyarokat – írja a Die Welt.

2014. január 29., 20:10

Fennakadásokat okozott elsősorban az olasz és portugál repülőtereken az európai légiforgalmi irányítók ernyőszervezete, az ATCEUC (Air Trafic Controllers European Unions Coordination) által meghirdetett szerdai demonstráció.

2014. január 29., 18:50

A szlovákiai általános iskolák tanulóinak közel egynegyede bevallottan szenvedett már társai általi erőszak különböző formáitól – derült ki a Szlovák Iskolaügyi Felügyelet (SSI) jelentéséből, amelyet szerdai ülésén vitatott meg a pozsonyi kormány.

2014. január 29., 15:24

Finisébe ért az év végi nagy kínai „népvándorlás”, Kínában hamarosan beköszönt a holdújév, kezdetét veszi a hagyományos tavaszi fesztivál, a kínaiak legnagyobb családi ünnepe; péntektől – a kínai horoszkóp szerint – indul a ló éve.

2014. január 29., 12:59

Vörös riasztást adott ki szerdán a román meteorológiai szolgálat (ANM) az ország délkeleti részén tomboló hóvihar miatt.

2014. január 29., 12:00

Bírálta Oroszországot szerdán Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára, amiért Moszkva nyomás gyakorolt az ukrán vezetésre azért, hogy ne írja alá a társulási megállapodást az Európai Unióval.

2014. január 29., 09:18

A lengyel Nemzeti Mozgalom (RN) az európai parlamenti választásokra olyan közös listával akarna indulni, amelyen a Jobbik magyar párt képviselői indulhatnak Lengyelországban, ők pedig a magyar listákon.

2014. január 29., 08:36

A lengyel Nemzeti Mozgalom (RN) az európai parlamenti választásokon olyan közös listával akar indulni, amelyen a Jobbik magyar párt képviselői indulhatnak Lengyelországban, ők pedig a magyar listákon.

2014. január 28., 18:27

Mindent beleadnak a pártok a megmérettetés előtt. A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília és Pungor András.

2014. január 28., 18:01

„A Német Szövetségi Köztársaság mindig vállalta a felelősséget a nácik tetteiért Magyarország vonatkozásában is, beleértve a magyar zsidók és mások ellen elkövetett bűnöket. A magyar kormánynak természetesen szuverén joga emlékművek felállításáról dönteni, de véleményünk szerint emlékeztetőre nekünk nincs szükségünk.” Ezzel válaszolt a 168 Óra munkatársának a Szabadság térre tervezett „német megszállási emlékmű” német megítélésével kapcsolatos kérdésére Hartmut Koschyk, a kitelepítettekért és a nemzeti kisebbségekért felelős német szövetségi kormánybiztos.

2014. január 28., 17:42

Stockholm egyes külső kerületeiben feltűnően elszaporodtak a bádogházak, s ma a város harminc pontján tárul elénk a szokatlan látvány. A kelet-európai országokból érkezett több tízezer munkakereső közül azok élnek ezeken a telepeken, akiket az ígéretesnek tűnő svéd munkapiac vonzott, ám különböző okok miatt nem sikerült megvetni itt a lábukat. Pontos kilétük és számuk ismeretlen.

2014. január 28., 17:37

A német sajtó és az elektronikus média behatóan foglalkozott a magyar kormány sajátos döntésével emlékmű felállításáról a német megszállás 70. évfordulójára. A budapesti német nagykövetség – feltehetően tekintettel a magyar választási kampányt övező légkörre – szokatlanul visszafogottan reagált az emlékműre, amelynek egyik alakja az ország máig használt nemzeti jelképe, a birodalmi sas. A média kevésbé volt visszafogott.