Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
A Wizz Air egyes járatai módosított útvonalon közlekednek az Izrael és Irán között kialakult konfliktus miatt.
Szombat éjszaka ismét támadás érte Izraelt, az információk szerint tíz ember meghalt, és kétszázan megsebesültek.
Változik a közlekedés Németországban, mivel a jövőben már drágábban lehet utazni a vonatokkal.
2023. június 29., 17:34
Nem sokkal azelőtt, hogy a Wagner csapatai elindultak volna Moszkva felé Prigozsin azt a hírt közölte velük, hogy eltiltották őket attól, hogy részt vegyenek az ukrajnai harcokban.
2023. június 29., 16:38
Nem voltak adottak a fegyverhasználat feltételei annak a közúti ellenőrzést végző francia rendőrnek az esetében, aki két nappal ezelőtt lelőtt egy autót vezető 17 éves fiút a Párizshoz közeli Nanterre-ben – jelentette be csütörtökön a helyi ügyész.
2023. június 29., 16:02
Belarusz az egyetlen európai állam, ahol még van halálbüntetés, ami nem sok jót ígér Prigozsinnak – figyelmeztetett Rácz András Oroszország-szakértő, aki Sz. Bíró Zoltánnal volt a Heti Válasz podcast vendége.
2023. június 29., 14:33
Egy lány brutális halála sokkolja Rómát.
2023. június 29., 14:06
A külügyminisztériumba kérette Svédország rabati ügyvivőjét, miután egy férfi megtaposta a Koránt, szalonnaszeleteket csúsztatott bele, majd elégette néhány oldalát Stockholm központi mecsetjének közelében szerdán.
2023. június 29., 14:03
Megkezdték a tengeri só és más tengeri termékek felvásárlását a dél-koreaiak attól való félelmükben, hogy Japán hamarosan az óceánba engedi a fukusimai atomerőmű kezelt radioaktív szennyvizét.
2023. június 29., 13:51
Megemelné a parlamenti küszöböt Romániában, és ezzel az ország parlamentjéből is kiszorítaná a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusait az a törvénytervezet, amelyet 15 liberális és egy szociáldemokrata törvényhozó terjesztett a bukaresti képviselőház elé – közölte csütörtökön a Digi24 hírtelevízió.
2023. június 29., 12:23
Több lapnak is interjút adott Roberta Metsola, aki Magyarországnak is üzent. Az Európai Parlament elnöke hangsúlyozta, az európai választási kampányban a látszatát is el kell kerülni annak, hogy bárki is büntetni akarja a magyar népet.
2023. június 29., 11:26
Oroszország tervszerűen Csehország politikai, gazdasági és társadalmi stabilitása ellen tevékenykedik, ezért veszélyt jelent az ország biztonsága számára. Ez olvasható Csehország új nemzetbiztonsági stratégiájában, amelyet szerdán fogadott el a kormány – jelentette a CTK hírügynökség a dokumentumot ismertetve.
2023. június 29., 11:12
Lemúrok, gorillák és egy mókusmajom a londoni állatkertben Pride-témájú jégkrémekkel küzdötték le a hőséget.
2023. június 29., 10:52
Hazaárulással vádolják meg, és életfogytiglant kaphat.
2023. június 29., 10:44
Az orosz magánhadsereg a jelek szerint tovább élhet Európán kívül, mivel a szervezet katonái az afrikai és közel-keleti háborús övezetekben számos fontos orosz érdeket képviselnek.
2023. június 29., 10:07
Egyre ritkábban és kevesebben jelennek meg a nyilvánosság előtt az orosz vezérkar felső vezetéséből. Egy letartóztatás már ismert, de feltehetően többeket is elsodor a Wagner-lázadás szele.
2023. június 29., 07:30
Az Egyesült Államokban 200 milliárd dollár (mintegy 80 ezer milliárd forint) juthatott csalókhoz a koronavírus-járvány idején, a vállalkozások megsegítésére indított gazdasági mentőakció 1200 milliárd dolláros keretéből
2023. június 28., 20:45
Egyharmadával emelkedett tavaly a gyermekkatonák száma Szíriában – derül ki az ENSZ friss jelentéséből, amelyet az AP amerikai hírügynökség ismertetett szerdán.
2023. június 28., 19:50
Megváltozott a térség biztonsági helyzete annak bejelentésével, hogy Fehéroroszországba telepítik a Wagner orosz fegyveres csoportot és az orosz atomfegyvereket, és a NATO-ban konkrét, határozott döntéseknek kellene születniük erre válaszul – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán Kijevben, az ukrán és a litván államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
2023. június 28., 19:34
Az ukránok régiónként evakuációs parancsnokságokat állítottak fel, és kidolgozták az atomerűmű 30-50 km-es sugarú körzetének kitelepítési tervét.