2012. szeptember 23., 06:01

Rettenetes bűnügy rázta meg Lengyelországot: egy fiatal házaspár, akik hivatásos nevelőszülők, megölte azt a két gyermeket, akiket a hatóságok gondozásukba adtak. Az első tettre 2 hónapja került sor, de senki sem gyanakodott, a második kicsi egy hete halt meg – most a pucki ügyészség vádat emelt a két elkövető ellen.

2012. szeptember 22., 20:46

Nevet és alapszabályt módosított szombaton Füleken tartott XII. országos kongresszusán a Magyar Koalíció Pártja (MKP), amelyet mostantól Magyar Közösség Pártjának neveznek.

2012. szeptember 22., 19:22

Münchenben szombaton nyitották meg ünnepélyesen az Oktoberfestet, a világ leglátogatottabb népünnepélyét. Tavaly a hazai és a külföldi látogatók száma megközelítette a hét milliót - idén "csak" hat milliót várnak. Lévén, hogy átlag minden vendég 1.3 liter sört megiszik, a bevétel ezúttal is tekintélyes lesz, hiszen ezúttal már csaknem tíz euróért mérik a csapolt sör literjét. Igaz, ahhoz általában rendelnek még sült csirkét vagy kolbászt, jeles bajor csülköt - de legalábbis friss helyi óriás-perecet.

2012. szeptember 22., 12:56

Alkalmasint egyedülálló, bizarr eset. A német teológus lakást vett, amelyben ott maradt neki az elhunyt előző tulajdonos holmija. Köztük két kép: egyikük német katonát, a másik a feleségét ábrázolja. Amikor a teológus a kidobás előtt szemügyre vette a fotókról készült portrékat, elképedt: azokat a Tóra, a zsidók szent könyve lapjaira festették. A vészkorszak sajátos dokumentumát megtalálói a krakkói Galíciai Zsidó Múzeumnak adományozták.

2012. szeptember 22., 12:56

A Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai szerint a bevándorlók, illetve az ország külföldi eredetű lakosainak száma (ide számítják azokat is, akiknél csak az egyik szülő külföldi) évről évre növekszik. A legfrissebb, 2011-re vonatkozó számok azt mutatják, hogy az elmúlt évben 216.000-el nőtt az ország külföldi származású lakóinak száma. Ebből a nagyobbik részt a korábbi bevándorlók leszármazottai teszik ki, de jelentősen gyarapodik a Dél- és Kelet-Európából érkezők tábora is.

2012. szeptember 22., 11:23

Rettenetes bűnügy rázta meg Lengyelországot: egy fiatal házaspár – hivatásos nevelőszülők – megölte azt a két gyermeket, akiket a hatóságok gondozásukba adtak. Az első tettre 2 hónapja került sor, de senki sem gyanakodott, a második kicsi egy hete halt meg – a pucki ügyészség most vádat emelt a két elkövető ellen.

2012. szeptember 22., 07:36

Az első hírekkel szemben nem támadták meg a belga miniszterelnököt pénteken Brüsszelben, inge pedig nem véres, hanem csak cseresznyés volt egy felé hajított gyümölcstortától.

2012. szeptember 21., 19:21

Izgalmas, „Gravitációs mező fesztivál” elnevezésű ünnepségsorozat kezdődik a hét végén Granthamben. Lincolnshire-ben, amelyen Isaac Newton előtt tisztelegnek és felavatják emléktábláját. Az egyhetes rendezvény során számos programmal és előadással mutatják be a bonyolult személyiségű, nagy hatású tudóst és korát.

2012. szeptember 21., 16:51

A nyugdíjak befagyasztására, a nyugdíjkorhatár emelésére készül Spanyolország a Reuters szerint. A spanyol kormánynak már nem maradt más eszköz a kezében, hogy javítsa az ország költségvetésének helyzetét.

2012. szeptember 21., 15:29

A beérkezett helyes megfejtések közül kisorsoltuk a nyerteseket. A voucherek postán már eljutottak a megadott címekre, az ajándékkosár a Turizmus RT bécsi képviseletén várja gazdáját. A Hotel Benczúr és a sopronbánfalvai Kolostorszálloda felkészült a nyertesek fogadására.

2012. szeptember 21., 10:08

A lengyelek több mint egyötöde azt szeretné, ha az egykori baloldali köztársasági elnök, Aleksander Kwasniewski visszatérne a hatalomba – ez derül ki a Wprost című hetilap legutóbbi közvélemény-kutatásából.

2012. szeptember 21., 09:43

Olvasom A Missouri, az utolsó állomás című cikkben, hogy MacArthur „eltette híres gyökérpipáját, és kemény tisztelgéssel üdvözölte vendégeit”, akik a japán kapituláció aláírásának alkalmából gyűltek össze a Missouri cirkáló fedélzetén.

2012. szeptember 21., 04:45

A német külügyminiszter immár hivatalos formában is közzétette javaslatát, hogy az unió kapjon az eddiginél nagyobb hatalmat, ha egyes tagállamok megsértik a közösségi alapértékeket, ahogyan azt a közelmúltban Magyarország és Románia tette. Az októberre tervezett Merkel-Orbán találkozón a magyar miniszterelnököt a szőnyeg szélére állíthatják.

2012. szeptember 20., 16:19

Még a Pécsi Országos Színházi Találkozó előtt nyilatkozta a program egyik válogatója, Zappe László kritikus, hogy a független társulatok produkciói idén azért maradtak ki a versenyből, mert a múlt évadban csupán „derék, középszerű” előadásokra futotta tőlük. Pintér Béla nyílt levélben emlékeztette a műítészt: korábbi kritikájában lelkesedve szólt a Kaisers TV, Ungarn című előadásról, amelyet a Pintér Béla és Társulata idén mutatott be. A színházcsináló szerint az abszurd történet azt jelzi: a szakma is megindult a múlt felé. Ugyanakkor a hétvégén kiosztott Színikritikusok Díját a legjobb független előadásért Pintér Béla nyerte – a Kaisers TV, Ungarn produkcióval. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.