A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
2014. július 16., 07:58
Elfogták a Boko Haram terrorszervezet egyik „fő mészárosaként” jellemzett Mohammed Zakarit – közölte a nigériai rendőrség.
2014. július 15., 20:54
Leállítja a bővítést az Európai Unió a következő öt évre – mondta kedden Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság kedden megválasztott elnöke Strasbourgban az Európai Parlament (EP) ülésén.
2014. július 15., 19:59
Huszonegyen meghaltak, több mint százhatvanan pedig megsérültek, amikor Moszkvában az Arbatszko–Pokrovszkaja vonal két megállója között kisiklott a metró – írja a Russia Today.
2014. július 15., 18:00
Joachim Gauck német köztársasági elnök a közelmúltban, Nagy Imre újratemetésének 25. évfordulóján, a visegrádi országok államfőinek társaságában tett rövid budapesti látogatást. Gauck, korábban evangélikus lelkész, ez alkalommal találkozott a hazai testvéregyház vezetőivel és aggodalmát fejezte ki a Magyarországon tapasztalható nacionalizmus miatt.
2014. július 15., 15:55
Megválasztotta kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) Jean-Claude Juncker néppárti politikust, volt luxemburgi miniszterelnököt az elkövetkező öt évre az Európai Bizottság elnökének.
2014. július 15., 10:55
A délnyugat-lengyelországi Ruda Slaska város kórházában megdöbbentő dolog történt: le kellett lőni egy pácienst, aki olyan agresszíven viselkedett, hogy a rendőrök sem tudták megfékezni. A férfi életéért a kórház sebészetén mindent megtettek – de hiába.
2014. július 15., 09:02
A június 26-i számukban megjelent szeretnék reagálni. Csak azért, hogy jelezzem: nem kell teljesen kiábrándulnunk az emberekből. Sajnos én már nem hiszek bennünk, de íme, vannak kivételek is.
2014. július 15., 09:00
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) képviselője a Magyarországon nemrég bevezetett reklámadót a sajtószabadság korlátozásának minősítette hétfőn Strasbourgban az EP plenáris ülésének nyitó napján, az egyperces felszólalások sorában.
2014. július 15., 05:30
Az FBI elfogatóparancsot adott ki Varga Béla, a Kuruc.info üzemeltetője ellen, aki a hírek szerint Kanadába távozott – írja a The Press Democrat című kaliforniai lap.
2014. július 14., 17:29
A gép 6500 méter magasan repült, így hordozható rakétával nem lehetett elérni. A gépet egy nagyobb hatótávolságú, feltehetően orosz területről kilőtt rakétával lőtték le.
2014. július 14., 10:42
Magyar–szerb kormányzati csúcstalálkozó színhelye volt a múlt héten Belgrád, ahol előbb az egyes szakminiszterek folytattak párhuzamos megbeszéléseket, majd közös tárgyalóasztalhoz ültek a szerb és a magyar kormány jelen levő tagjai is. Az esemény egyik fő kérdése, hogy vajon Szerbia is elindul-e az orbánosodás útján. BÓDIS GÁBOR elemzése.
2014. július 14., 07:26
A közbeszédben élnek olyan meggyökeresedett állítások, amelyeknek semmi közük a valósághoz.
2014. július 13., 21:31
Miro Cerar jogászprofesszor alig egy hónapja alakított pártja nyerte meg a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat Szlovéniában a TV Slovenija és a POP TV által az interneten közzétett exit poll szerint.
2014. július 13., 20:10
Családi ház kertjébe csapódott egy, a feltételezések szerint Ukrajna területéről kilőtt lövedék a dél-oroszországi Rosztovi területen vasárnap. Egy férfi meghalt, egy idős asszony és egy másik ember megsebesült. Az orosz külügyminisztérium előbb kemény diplomáciai válaszlépéseket helyezett kilátásba, majd tiltakozó jegyzéket adott át a moszkvai ukrán nagykövetség ügyvivőjének.
2014. július 13., 11:19
Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter a napokban ünnepségen méltatta Ilse Stöbe érdemeit a német ellenállásban. Az újságírónő a háború alatt a Külügyminisztériumban dolgozva a szovjet hírszerzést tájékoztatta a nácik terveiről, ám leleplezték és kivégezték. Mint „kém” eddig nem kerülhetett fel a tárca mártírjainak listájára.
2014. július 13., 10:20
Egy texasi olajtársaság, az Anadarko peren kívüli megegyezés keretében minden idők legnagyobb környezetvédelmi bírságát vállalta: 5,1 milliárd dollárt fizet. Igaz, a kár sem mindennapi: 2700 szennyezett terület megtisztítását kell finanszíroznia. A pertársaság, amelyben a szövetségi állam is részes, az energetikai dinoszaurusztól további 14 milliárdot követel kártérítésként 8000 ember megrendült egészsége miatt, és számot tart az évtizedek óta húzódó per ügyvédi számláinak kiegyenlítésére is. BARÁT JÓZSEF tudósítása.
2014. július 13., 09:35
Az izraeli tengeri kommandósok szárazföldi akciójával, s az izraeli területek elleni palesztin rakétacsapásokkal kezdődött vasárnap az „erős szikla” hadművelet hatodik napja.
2014. július 13., 07:04
A holland válogatott szerezte meg a bronzérmet a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, ugyanis a szombati helyosztón 3-0-ra legyőzte a hazai csapatot.