Orosz területről lőttek le egy ukrán gépet

A gép 6500 méter magasan repült, így hordozható rakétával nem lehetett elérni. A gépet egy nagyobb hatótávolságú, feltehetően orosz területről kilőtt rakétával lőtték le.

2014. július 14., 17:29

Lelőtték hétfőn az ukrán hadsereg egyik An-26 típusú szállító repülőgépét, feltehetően orosz területről kilőtt rakétával – közölte az ukrán védelmi miniszter.

Valerij Heletej az államfő honlapja szerint azt jelentette az elnöknek, hogy a kelet-ukrajnai „terrorellenes műveletben” részt vevő gép legénységének néhány tagja előzőleg érintkezésbe lépett a vezérkarral.

Jelenleg folyik a mentés, hogy a gép legénységét az ukrán kormányerők ellenőrzése alatt lévő területre szállítsák áll a közleményben – írja az MTI.

Előzőleg az egyoldalúan kikiáltott „luhanszki népköztársaság” sajtóosztálya azt közölte, hogy a felkelők lelőttek két ukrán repülőgépet, az egyiket Liszicsanszk, a másikat Izvarino határátkelő körzetében.