2015. július 12., 07:21

Jozef Wesołowski egykori érsek, aki a Dominikai Köztársaság korábbi pápai követ lehet az első, akit a Vatikán maga ítél el gyermekmolesztálásért. Az ügye tárgyalását azonban pénteken el kellett halasztani, mert a volt érsek kórházba került – írta a Guardian.

2015. július 11., 11:00

Pokolgépes merényletet követtek el szombat reggel a kairói olasz konzulátus ellen, az épületben súlyos károkat okozó robbanásnak egészségügyi források szerint egy halálos áldozata, és négy sebesültje van.

2015. július 10., 04:31

Az olasz törvényhozás tíz egykori szenátorát és nyolc volt képviselőjét fosztották meg csütörtökön az életjáradékától, miután jogerős bírósági ítélet született ellenük. Az anyagi támogatást Silvio Berlusconi volt kormányfőtől is megvonták.

2015. július 9., 15:44

Mélyponton vannak a magyar–horvát kétoldalú politikai kapcsolatok – mondta Szijjártó Péter az MTI szerint. Ugyanis átment tárgyalni a horvát ellenzékkel, egészen pontosan Tomislav Karamarkóval, az ellenzéki jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökével.

2015. július 9., 14:58

Miközben a lengyel média külfölddel foglalkozó oldalai elsősorban a görög helyzetet elemzik, a Gazeta Wyborcza nem hagyta szó nélkül a magyar parlament által elfogadott új törvényt, amely „ismét egy olyan restriktív szabályt vezetett be, ami a közinformációkhoz való hozzáférést nehezíti meg”.

2015. július 9., 11:42

A hétvége Kismartonban a piknik koncerté! Akik voltak már ott, azok azt is tudják, mitől piknik: Az esti koncertek előtt és a délelőtti matiné koncert szünetében a zenei élmény mellé kulináris élvezet „jár“ a közönségnek. A szervezők gondosan összeválogatott elemózsiával teli kosarat kínálnak. A lakomát a kastélypark gyepén illetve a vadászlak előtt terített asztaloknál lehet elfogyasztani.

2015. július 8., 17:39

Az 1980-as évek végére Magyarország jutott a legmesszebbre a szocialista tábor korábban megkérdőjelezhetetlen blokkfegyelme béklyóinak lazításában – ami a nyugati határ megnyitásához vezetett az NDK polgárai előtt.

2015. július 8., 13:16

A szabadkai buszállomástól egy kilométernyire, a belgrádi autópályához vezető bekötőút mellett van egy régi téglagyár, rozsdás bádogtetőkkel és omladozó falú épületekkel. Itt alakult ki az afgán, szír, iraki menekültek átmeneti szállása. A másik a palicsi vasútállomás környéke, és sokan a magyar határ közelében levő autópálya mellett várakoznak.

2015. július 8., 06:23

2013-ban lépett porondra az Alternatíva Németországért
(AfD) elnevezésű új, jobboldali-populista párt. Most vezetőt váltottak, ami a jelek szerint az AfD további jobbratolódását hozza – egyúttal csökkentheti esélyeit.

2015. július 7., 21:36

Éppen egy éve annak, hogy egy Abu Bakr al-Baghdadi névre hallgató egyén az iraki Moszulban fellépett egy emelvényre, és bejelentette, hogy ő az általa vezetett Iszlám Állam (IS) kalifája, azaz uralkodója. Mindig is az volt az álma, hogy az I. világháború után, a nagyhatalmak akaratából létrejött természetellenes államképződmények helyén feltámasztja az ó- és középkorból ismert moszlim birodalmak utódát. A kalifa „beiktatásának” első évfordulóján, azaz a múlt hét elején Abu Muhammad al-Adnani, az IS szóvivője arra szólította fel a szent háború (dzsihad) harcosait, hogy ünnepeljék meg méltó módon az egy hónapig tartó nagyböjtöt, a ramadánt, és tegyék sietve „a katasztrófa hónapjává a hitetlenek számára”.