A fal túloldalán

Tucatnyi fiatalember ül egy csoportban, halkan beszélgetnek. Egy szőke férfi is van köztük, szabadúszó újságíró Lille-ből. Franciául beszél néhányukkal. Odébb gyerekek, asszonyok (tíz gyerek és négy nő), a többiek (több tucat) fiatalemberek. Nem toprongyosak, csak elcsigázottak.

Megörülnek, amikor az élelmet és a vizet átnyújtjuk nekik. Többen tudnak angolul is, egyikük hajlandó beszélni, csak arra kér bennünket, hogy ne fényképezzük.

„Kabir vagyok, Afganisztánból. A tálibok bántalmaztak, fenyegettek, bombáztak bennünket. A bátyámat megölték. Elvették a földünket, és arra akartak kényszeríteni, hogy nekik dolgozzunk. Huszonkét éves vagyok, otthon hagytam az anyámat és a nővéremet, nem tehettem mást. Egy amerikai magáncégnek dolgoztam Kabulban, kórházat építettünk. Biztos voltam benne, hogy engem sem hagynak életben a tálibok, ha rájönnek, hogy az amerikaiaknak dolgoztam. Ezért a rokonaim sem tudhatják, hol vagyok. Korábban öt évig éltem Londonban, de utána azt mondták, hogy Afganisztánban most már minden rendben van, tehát visszamehetek. Amikor visszamentem, otthon úgy kezeltek, mint egy ügynököt, egy kémet.

Másfél hónapja vagyok úton. Tengeren, erdőkön keresztül jöttünk. Azt tudom, hogy Iránban jártunk, a többi országot nem ismertem, mert ott nem beszéltek idegen nyelvet, angolt sem.

A többi országban elbújhattunk az erdőkben, de itt nagyon rosszul bánnak velünk. A szerb rendőrség negyven-ötven eurókat kér tőlünk, azzal fenyegetőznek, különben táborokba visznek bennünket. Így elfogyott a pénzünk és nincs mit ennünk. Maguk az elsők, akik élelmet hoztak.

Nincs konkrét úti célom, oda mennék, ott telepednék le, ahol békén hagynak és dolgozhatok.

Hogy a magyar kormány falat akar felhúzni, arról két társunktól értesültünk. Nem tudom, hogy ez megállít-e bennünket. Nekem mindegy, melyik országba megyek, fontos, hogy menekültstátust kapjak és dolgozhassak.”

A szabadkai taxisoknak még rémisztőbb történeteik vannak a szerb rendőrségről. Egyesek a világ minden kincséért sem vennének fel menekültet, félnek a rendőröktől, akik akár a kocsijukat is elkobozhatják, ha személyi okmányokkal nem rendelkező (és tegyük hozzá: sötétebb bőrű) utasokat szállítanak. Igazoltatni viszont nekik, a taxisoknak nincs joguk.
A bevállalósabb taxisok, nem mindig csak üzleti érdekből, segítenek a menekülteken. Nekik is rossz a tapasztalatuk a rendőrökkel. De a korábbi menekülthullám (koszovói albánok) idején – állítják – már hasznos tapasztalatokra tettek szert.
Szabadkán szervezett segélynyújtás természetesen nincs. Varga Tibor, egy humanitárius szervezet képviselője, főleg önszorgalomból, mindennap visz élelmet a régi téglagyárban veszteglőknek. Azt mondja, hogy az önkormányzat azért nem szervez semmit, mert attól tart: ideszoknak a bevándorlók. Mintha ezen múlna.

Szerbia az utóbbi két évtizedben ugyancsak kivehette a részét a hasonló helyzetekből. Gondoljunk csak a horvátországi háborút lezáró horvát felszabadító (vagy megtorló) katonai akció következményére: a horvátországi szerbek végeláthatatlan sorokban özönlöttek be sebtében összeszedett ingóságaikkal Szerbiába.

A legújabb bevándorlóhullám (ez a szerb sajtó szóhasználata) humanitárius katasztrófával fenyeget az országban. Ezt nem valamilyen kormányhivatal állapította meg, hanem a Szerbiában működő ENSZ-missziók, független szervezetek és néhány külföldi nagykövetség képviselőinek a hétvégén tartott tanácskozása. A magyar fal/kerítés felépítése után ugyanis várható, hogy a több mint hatvanezer bevándorló, aki Macedónián keresztül érkezett Szerbiába, itt reked. Belgrádnak mindent meg kell tennie azért, hogy a bevándorlók ne maradjanak az utcákon, legyen elég menhely a számukra. Még a pénz sem gond – állítják a nemzetközi szervezetek –, csak Szerbiának végre foglalkoznia kellene ezzel a problémával.

A szerb kormány mind ez ideig csak a nyilatkozatok szintjén volt hajlandó „észrevenni” az illegális migráció okozta csődtömeget. A magyar kormány kerítésépítési szándékának bejelentésekor Aleksandar Vučić miniszterelnök Auschwitzot emlegette, meg azt, hogy Szerbia nem lesz láger, Ivica Dačić külügyminiszter szerint pedig „a magyar–szerb határra tervezett kerítés felépítése kontraproduktív, és évtizedekkel visszaveti a két ország kapcsolatát (...) Nem az illegális migráció elleni harcot ellenezzük, hanem a falak építését, mert azok a 21. században elfogadhatatlanok.”

Érdekes, hogy a „magyar fal” a szerbiai közvélemény egyöntetű elítélését váltotta ki, kivétel a Fidesszel testközeli kapcsolatokat tápláló Vajdasági Magyar Szövetséget, amelynek elnöke, Pásztor István sietett megjegyezni: „Szerbia számára is könnyebbséget jelenthet, ha Magyarország fizikailag lezárja a magyar–szerb zöldhatárt, mert ha a migránsok ezen az útvonalon nem tudnak bejutni az Európai Unióba, akkor nagy valószínűséggel meg fogják kerülni ezt a területet.” Hogy Pásztor a vajdasági magyar közvélemény nevében beszélt-e, az nehezen bizonyítható, de hogy még saját pártjának vezetőségével sem egyeztetett, az elég érdekes. Varga László, a VMSZ eddigi alelnöke, akit Pásztor a tisztújító kongresszus után alig több mint egy hónappal „bizalomvesztés” miatt leváltott, a Magyar Szóban ezt írta: „A határzárral kapcsolatos állásfoglalást sem előzte meg testületi döntéshozatal. Az elnökség egyetlen tagja sem kérdőjelezte volna meg a magyar kormány szuverén döntését, annak indokoltságát. De minden bizonnyal lettek volna olyanok, akik a határ mentén élők aggodalmaira való odafigyelést is elemévé tették volna a VMSZ megnyilatkozásának. Vagy azt a tényt, hogy ebben az országban élünk, és a velünk együtt elő emberek jelentős részének ellenérzései lesznek a döntéssel kapcsolatban.”

Független szerbiai elemzők megállapítják, hogy a magyar kormány kerítésépítő szándéka ugyan nem járul hozzá a jószomszédi kapcsolatokhoz és ütközik az európai értékrenddel, de valójában nem sért nemzetközi jogot. Másrészt más példák is bizonyítják, hogy a falnak lesz, méghozzá drasztikus hatása, az illegális migrációra. Itteni szakértők szerint a Pásztor által említett könnyebbség sem fog bekövetkezni, mert Szerbia az egyetlen lehetséges útvonalon van (Görögország–Macedónia–Szerbia). Hogy innen majd továbbmennek Horvátország és Románia felé, az a szerbiai állapotokon mit sem segít. Bojan Gavrilović, a független Peščanik véleményportál szerzője szerint a fal lehet, hogy csak Orbán Viktor blöffje, amelyet az EU-beli alkudozások miatt talált ki. Másrészt az ötlet beilleszkedik a magyar kormány eddigi tevékenységébe, amelynek lényege, hogy meggyőzze a közvéleményt: ő hatékonyabb védelmezője a magyar nemzetnek, mint a szélsőjobboldali Jobbik.