2013. október 1., 18:46

Csaknem valamennyi európai finnugor kisebbség nyelvét bizonyos mértékig a kihalás veszélye fenyegeti, köztük a burgenlandi és a szlovéniai magyar kisebbségét is. Erre a következtetésre jut a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatása.

2013. október 1., 09:22

A címben szereplő Fehér Ház nem a washingtoni White House, hanem a moszkvai Bjelij Dom, az orosz parlament székhelye, jelképe, amely húsz esztendeje, 1993 őszén hadat üzent a Kremlnek, az elnöki hatalomnak. Ez az utcai harcokhoz vezető, súlyos véráldozatokat is követelő szembenállás több mint két héten át folytatódott, és tartotta izgalomban Oroszországot és a világot. KULCSÁR ISTVÁN írása.

2013. október 1., 09:16

Nem sikerült megállapodást elérni az amerikai kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról hétfőn, így a Fehér Ház elrendelte, hogy az érintett kormányzati intézmények az új pénzügyi év kezdetétől, vagyis közép-európai idő szerint kedd reggel hat óra egy perctől függesszék fel tevékenységüket.

2013. szeptember 30., 23:41

A Nobel-díjas Kertész Imre „utolsó állomása”. (Letzte Einkehr). Ebben a 2001-től 2009-ig tartó időszakot tárgyaló, (magyarul Útvesztő című) naplóban az idős és beteges test tarthatatlan állapota, és az író két „hazájára” – Berlinre és Magyarországra vetett kritikus pillantása dominál. A kötetet a Die Presse olvasóinak Cornelius Hell mutatta be.

2013. szeptember 30., 19:46

Az eddig soha nem látott, semmilyen nyilvántartásban nem szereplő Tiziano-kép a reneszánsz mesterének korai alkotása – állítja Artur Rosenauer osztrák művészettörténész. Fotót ugyan közölt a képről, ennél többet azonban nem árult el. Titok, hogy ki a boldog tulajdonos és az is, hol található a kép.

2013. szeptember 30., 17:08

Új egyházi intézményt hozott létre Ferenc pápa a hétfőn felállított bíborosi tanáccsal, amelynek feladata az, hogy segítséget nyújtson számára az egyetemes egyház kormányzásában és a római kúria működésének átalakításában.

2013. szeptember 30., 14:32

Csaknem valamennyi európai finnugor kisebbség nyelvét bizonyos mértékig a kihalás veszélye fenyegeti, köztük a burgenlandi és a szlovéniai magyar kisebbségét is. Erre a következtetésre jut a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatása.

2013. szeptember 30., 10:39

Az Egyesült Államok koszovói beavatkozása 1999-ben – ideértve a bombázást is, amelyet nem hagyott jóvá az ENSZ Biztonsági Tanácsa – a nemzetközi joggal ellentétes, de helyes lépés volt – mondta Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter egy rádióinterjúban, amelyet a szerb tömegtájékoztatás ismertetett hétfőn.

2013. szeptember 30., 09:30

Negyvenhét halász eltűnt a Dél-kínai-tengerben, miután két hajójukat felborította és elsüllyesztette a Wutip tájfun – jelentette az illetékes hatóságokra hivatkozva a kínai média hétfőn.

2013. szeptember 30., 07:02

Ferenc pápa hétfőn bejelenti XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásának dátumát, keddtől az egyházi reformokkal megbízott bíborosokkal egyeztet, csütörtökön Assisibe látogat. Elemzők szerint ez a hét fordulatot hoz Ferenc pápa egyházában.