XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
2009. október 25., 14:04
Tíz kolumbiai fiatal férfi holttestére bukkantak Venezuela nyugati részében. Az áldozatok egy kolumbiai futballcsapat tagjai, akik egy hete estek emberrablók áldozatául - jelentették be a venezuelai hatóságok helyi idő szerint szombaton.
2009. október 25., 13:51
Három éven belül nyereségessé kívánja tenni a Malévot, de ehhez arra is szükség van, hogy a jelenlegi 1.600-ról a következő években ezerre szállítsa le a létszámot. Erről beszélt a hamburgi Welt am Sonntagban vasárnap megjelent interjújában Martin Gauss, a légitársaság tavasszal kinevezett új, német vezérigazgatója.
2009. október 25., 13:02
Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerint "rendeződött" a magyar-szlovák viszony az utóbbi hetekben. Lajcák egy háttérbeszélgetésen úgy vélte, Robert Fico és Bajnai Gordon szeptemberi találkozója lehetőséget teremtett a problémák érdemi rendezésére. Hangsúlyozta, hogy Szlovákia tiszteletben tartja az Európai Unió tagállamaiban elvárt kisebbségi jogi előírásokat, és reméli, hogy ennek alapján tartós együttműködésre van lehetőség. Magyarország és Szlovákia külpolitikai nézetei "egy irányba mutatnak", és a nézeteltérések mindkét ország megítélésére nézve károsak - mondta.
2009. október 25., 12:01
A cseh államfő, Václav Klaus nevét megtanulta a világ. Csak az ő aláírása hiányzik, hogy az unió jövőjét jelentő lisszaboni szerződés mind a 27 tagországban érvényes lehessen. E. FEHÉR PÁL jelentkezik Prágából.
2009. október 25., 10:13
A szlovák demokrácia utolsó húsz évében senki sem hazudott úgy, mint az utóbbi időben Csáky Pál és Duray Miklós – jelentette ki Dušan Čaplovič a Joj televízióban. Az MKP elnöke tiltakozott és ismételten a nyelvtörvény megszüntetését követelte.
2009. október 25., 09:05
Több ország vezetője is személyesen nyomást gyakorolt az afgán elnökre, hogy egyezzen bele a második forduló megtartásába az elnökválasztáson - derült ki abból az interjúból, amelyet Hamid Karzai a CNN amerikai hírtelevíziónak adott.
2009. október 25., 07:01
A Nobel-békedíj átvétele után királyi ágyban alhat Barack Obama amerikai elnök: V. Harald norvég király az idei Nobel-díjast meghívta, hogy a ceremónia után töltse az éjszakát az oslói királyi kastély VII. Haakon lakosztályában, amelyet Frigyes dán király 1907-es látogatása óta használnak vendégszobaként.
2009. október 25., 05:00
Összeütközött két személyvonat szombaton Kairótól délre, a gízai kormányzóságban; a rendőrség közlése szerint legalább 25 ember meghalt és több tucatnyian megsérültek.
2009. október 24., 20:11
Multimédia palotává alakul a bécsi dunaparti Hilton szálloda: neves gyártók mutatják be legkorszerűbb elektronikai termékeiket az immár hagyományos vásáron. Formatervezett, lapos, energiatakarékos csodák, hihetetlen kép – és hangminőséggel, s hogy a bemutató a közönség számára még vonzóbb legyen, élő és felvett zenei programok, találkozók színesítik a rendezvényt.
2009. október 24., 19:53
A hétfői nemzeti ünnepen, október 26-án megnyílik a Hofburg, pontosabban a Lipót-szárny kapuja. Heinz Fischer államfő személyesen fogadja a látogatókat, akik megtekinthetik a pompás termeket, sőt, bekukkanthatnak az elnök dolgozószobájába. Más minisztériumok is tartanak nyílt napokat – miközben az üzletek munkaszüneti nap lévén zárva maradnak. A múzeumok viszont rohamra számítanak: ezen a napon mérsékelik a belépőjegyek árát, sőt, egyes állami múzeumok ingyen fogadják a látogatókat, akiknek külön programokat is szerveznek.
2009. október 24., 18:20
Nem lehetetlen, hogy fejek fognak hullani Ukrajnában, mert a pedofilügyekben parlamenti képviselők is érintettek lehetnek. A Régiók Pártjának frakciója máris a belügyminiszter menesztését követeli – írta a Kárpáti Igaz Szó információi alapján a karpatinfo.net.
2009. október 24., 17:01
Már több mint ezren vannak a bécsi egyetem nagy előadótermében. Viselkedésükön változtattak: nincs buli, cigaretta, ital. A cél, hogy a közvélemény is komolyan vegye őket. A megszállás első napjaiban ugyanis inkább a féktelen tombolás volt jellemző, és a sajtó hivatalos adatokra hivatkozva arról írt, hogy az okozott kár máris meghaladja a százezer eurót. A nemzeti ünnep, amelyen az egyes minisztériumok is megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt, ötletet adott a diákoknak: az oktatási minisztérium előtt utcaszínházi előadást rendeznek. Az eredetileg keddre tervezett nagyszabású
tüntetést viszont szerdára halasztották.
2009. október 24., 14:41
Már több mint ezren vannak a bécsi egyetem nagy előadótermében. Viselkedésükön változtattak: nincs buli, cigaretta, ital. A cél, hogy a közvélemény is komolyan vegye őket. A megszállás első napjaiban ugyanis inkább a féktelen tombolás volt jellemző, és a sajtó hivatalos adatokra hivatkozva arról írt, hogy az okozott kár máris meghaladja a százezer eurót. A nemzeti ünnep, amelyen az egyes minisztériumok is megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt, ötletet adott a diákoknak: az oktatási minisztérium előtt utcaszínházi előadást rendeznek. Az eredetileg keddre tervezett nagyszabású tüntetést viszont szerdára halasztották.
2009. október 24., 13:38
Egy öngyilkos merénylő magát felrobbantva hat másik ember életét oltotta ki pénteken egy észak-pakisztáni katonai létesítménynél - közölte egy rendőrségi illetékes.
2009. október 24., 10:53
Hat meggyilkolt ember holtestére bukkantak pénteken Rio de Janeiro nyugati részén.
2009. október 24., 09:27
Családok és cégek számára manapság aligha van vonzóbb lehetőség, mint az energiaköltségek leszorítása. Ilyesmiről hallani eleget, ám a szóbeszédnél többre van szükség. Szerencsére már Magyarországon is létezik olyan megoldás, amely mögött kellő tapasztalat áll, szakemberei pedig a helyszíni felméréstől a megtérülési számításokon és a szükséges papírmunka elvégzésén, az engedélyeztetésen át a beszerelésig mindent magukra vállalnak.
2009. október 24., 08:16
Aki a nyelvtörvénynek nem megfelelő plakátot készít, büntetést kap Szlovákiában – már most. A szlovák kulturális minisztérium ugyan azt ígérte, év végéig nem lesz büntetés, ez viszont távolról sem vonatkozik mindenre. A reklámokra például egészen biztosan nem – jelentette a pozsonyi Új Szó.
2009. október 24., 06:21
Ukrajna – Ismeretlen tettesek csütörtökön felrobbantották Vaszil Kolida, a Régiók Pártja ökörmezői (mizshirjai) járási szervezete elnökhelyettesének terepjáróját – írta a Mon.hu.