Borzasztó kínhalál: nem tudtak kiszabadulni a túlzsúfolt, kigyulladt szerelvényből

Összeütközött két személyvonat szombaton Kairótól délre, a gízai kormányzóságban; a rendőrség közlése szerint legalább 25 ember meghalt és több tucatnyian megsérültek.

2009. október 25., 05:00

Egy orvosi forrás szerint feltehetően többen is az egyik felborult szerelvény alatt rekedtek. Eddig 55 sérültről tudunk, de a mérleg még súlyosbodhat - közölte egy rendőrségi illetékes.

A baleset al-Ajjat településnél történt, mintegy 40 kilométerre az egyiptomi fővárostól. A két vonat ugyanazon a vágányon haladt: az első szerelvény váratlanul lefékezett és megállt, míg a második - amelyik mögötte jött - nem változtatott sebességén, s hátulról beleszaladt – írta az MTI.

Egyébként al-Ajjatnál történt Egyiptom történetének eddigi legnagyobb vasúti szerencsétlensége, még 2002-ben: legalább 361 ember veszítette életét, amikor nem tudtak kiszabadulni az őket szállító, túlzsúfolt, s kigyulladt szerelvényből.

13:17

Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.