2015. július 15., 14:08

A nyár a nagy autós utazások időszaka (is), érdemes kicsit jobban odafigyelni a szabályokra, azoknak is, akik akár csak átszáguldanak Ausztrián. Már csak azért is, mert ha maguk az előírások nem is változtak, de a számítógépes nyilvántartás miatt a büntetések behajtására ma már itthon is mérget lehet venni.

2015. július 15., 08:40

Ha a ma esti szavazáson elfogadják az európai hitelezők által követelt első reformokról szóló törvényjavaslatot, akkor megkezdheti Görögország a tárgyalásokat a három évre szóló milliárdos támogatásról.

2015. július 15., 07:46

A görögországi helyzet alakulása révén súlyos válságba jutott az Európai Unió, véli az Európai Parlament (EP) elnöke a német Stern című lapban ma megjelenő interjúban – adta hírül az MTI. Martin Schulz szerint el kell indulni a közös uniós kormány kialakítása felé.

2015. július 14., 09:25

Felvidékre Határtalanul néven indított iskolásoknak programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

2015. július 14., 05:34

Az iraki fegyveres erők még iráni és amerikai segítséggel sem tudták legyőzni az Iszlám Államot (IÁ), ami azonban nem sikerül egy hadseregnek, sikerülhet a mozivásznon egy embernek: Rambo szembeszáll a szélsőséges dzsihádista szervezettel.

2015. július 13., 21:19

Négy hónapon át szóba sem álltak egymással. Június 25-e óta azonban már kétszer, főként, ha annak tekintjük nemcsak kettejük telefonbeszélgetését, hanem azt az üdvözlő táviratot is, amelyet a függetlenség napja, az amerikai nemzeti ünnep alkalmából küldött Vlagyimir Putyin Barack Obamának. Nem mondanánk, hogy elbeszéltek egymás mellett. Szíria – benne az Iszlám Állammal (IS) – és az iráni atomprogram mindkettejüket közvetlenül érinti; szóval volt miről tárgyalni. Putyin természetesen kevésbé látszott fogékonynak az ukrajnai orosz beavatkozásról szóló, Obama által erőltetett disputára. Mindazonáltal a két érintkezés jó jel. A kapcsolatfelvételben nem lehet nem észlelni az IS által elkövetett atrocitások, az akár világméretűnek is mondható ideológiai terjeszkedés hatását.

2015. július 12., 19:20

A 130 éve született Erich von Stroheim egyike a filmtörténet legendás alakjainak. De egész életét, személyiségét is legendák övezték, melyeket persze ő maga kreált és táplált mindhalálig.

2015. július 12., 10:14

A sötét viharfellegek nem csak képletesen fenyegették a Tosca bemutatóját Szentmargitbányán: a kezdés időpontjában még szakadt az eső. A rendezők nem adták fel, és a többezres közönség nagy része is kitartott. Érdemes volt: egy órával az eredeti időpont után elállt az eső, és az optimistáknak felejthetetlen élményben volt részük.