Von Stroheim legendája

Ha nem vetjük meg a szép szőke vampot, amiért feltupírozza életrajzát, miért tennénk ezt a borotvált koponyájú férfival, aki nem is a hírnévért tette ezt, hanem azért csupán, mert szerepjátszónak született? Királyhegyi – aki ismerte Stroheimet Los Angelesből is – derűsen olvasott fel róla egy cikket a Fészek törzsasztalánál: „Nem igaz – fordította rögtön magyarra –, hogy apám dragonyos ezredes volt, aki Erzsébet királyné udvarhölgyei közül választotta hitvesét. Közönséges gyaloghadtest-parancsnok volt az öreg, anyám pedig mindössze az Erzsébet-rend lovagja.”

– Lassan az lesz a rögeszmém – tette hozzá Királyhegyi –, mintha Rejtő segített volna Stroheimnek családfája megszerkesztésében. Aztán kapásból idézte a közkézen forgó variánst: „A Bécsben 1885-ben született Erich Oswald Hans Carl Stroheim von Nordenwall szülői indíttatás nyomán előbb Mährisch Weisskirchen-i kadét, majd kitüntetéssel végzi a Wiener Neustadt-i tiszti iskolát, mire elküldik a hadiakadémiára is, hogy vezérkari tisztként szolgálhassa a Monarchiát, de lovasbaleset éri, így kénytelenek leszerelni.”
– Nos, uraim – folytatta –, ehhez képest a valóság valamivel prózaibb. Igaz, hogy a császárvárosban születik, csakhogy apja egy gleiwitzi lengyel zsidó kereskedő, anyja pedig prágai varrólány, aki udvart legfeljebb a Josefstadtban láthatott.

A folytatást lassan ismerte meg a világ. Azt is, hogy Erich csakugyan volt katona, de éppenséggel közlegényként szolgált a K.u.K. hadseregben. Azonban elkövetett valami disznóságot, és a hadbíróság helyett a szökést választotta. Meg sem állt Amerikáig. Mindez még 1906-ban történt, s mire a háború kitört, ő békésen mosogatott egy brooklyni vendéglőben, miután volt már csónakmegőrző, kabinos, lócsiszár, sőt jutott neki egy Švejki szerep is: kutyákat sétáltatott.

Egy hirdetés kapcsán négerstatiszta-szerepet vállal egy filmcégnél, tűrve, hogy egész testét feketére fessék. Később ugyanott kaszkadőrnek jelentkezik, de leesik a lóról. A gipszágyban töltött hetek során találja ki otthoni lovas fiaskóját, aminek „megismétlődéséért” a producer lelkifurdalást érez, és szerződteti kifutónak. Ő azonban befut. A folytatás ettől kezdve valóban sztárkarrier. A Türelmetlenség forgatásakor már Griffith asszisztense, közben pedig időszerű lesz az arrogáns, porosz-junker tiszt kardcsörtető figurája – javában dúl a háború –, s ezzel a szerepkörrel vándorol filmről filmre.

1918-ban már önállóan rendez. A vak férjek című film amerikai nőt elcsábító, osztrák főhadnagyát szinte magának találja ki. Egész sikerszériát tudhat már maga mögött, de a produkciókban túlköltekezik, és az Universal ebbe majdnem beleroppan. Ez a Szeszélyes angyalok című filmje, amelyben porosz helyett ezúttal orosz arisztokratát alakít, s e szerepben oly megjelenítő erővel láttat egy kéjgyilkosságot, hogy beleremeg a közönség meg a kritika is, amely a letiltását követeli.

Európa is felfigyel rá. René Clair figyelmezteti ugyan az igazi művészet és a show-biznisz különbözőségeire, Eizenstein azonban gratulál, Renoir pedig felkéri A nagy ábránd Von Raufenstein lovagjának szerepére, amelyhez a nyakmerevítős uniformist kitalálja. Van azonban egy nagy szomorúsága, mely néha átüt a filmen is. Még A víg özvegy kapcsán történt, hogy összeszólalkozott Louis Mayerrel, aki kijelentette, „vegye szolidabbra a nőfigurát, nem kurvákról csinálunk filmet”, mire ő így válaszolt: „Minden nő kurva!” Az éppen MGM-mé egyesülő cég irodájából szó szerint kipofozzák, és megvonják rendezői megbízását, mely tilalom élete végéig, még harminc éven át érvényes. Szerepei ettől függetlenül lenyűgözőek voltak, habár mindig ki kellett találni valami trükköt megmaradt németes akcentusa magyarázatára.

Amikor már a második világháború tombolt, ki más játszhatta volna Rommel szerepét az Öt lépés Kairó felé című filmben, mint ő? A teuton gőg itt is fel-feltűnt a „sivatagi róka” tábornagyi figurájában, ám volt annyi mértéktartása, hogy inkább a stratégára játsszon rá, mint Hitler kedvencére. Pedig még csak 1943-at írtak akkor, és senki sem gyaníthatta, hogy egy évvel később Erwin Rommel selyemzsinórt kap Führerétől.

1957-ben, visszavonultan halt meg, 72 évesen, franciaországi házában. Az a sosem létezett „von” nemesség a sírkövére és a filmlexikonokba is elkísérte.