A dohányzás visszaszorítása régóta cél.
Donald Trump keresztet vethet a vámokkal kapcsolatos döntéseire.
Az Amerikai Egyesült Államokban felfüggesztették a diákvízum-interjúk időpontfoglalását. Közben a hatóságok az országba diákként belépők közösségi oldalait is ellenőrzik.
Jelentősen emelhetik a dohánytermékek adóját az Európai Unión belül, ez Magyarországon is dráguláshoz vezethet.
A magyar hívők szerint hatalmas feladat áll XIV. Leó pápa előtt.
2016. július 9., 16:28
A NATO varsói csúcsértekezletének döntései arról tanúskodnak, hogy a szövetség a hidegháborútól a valóságos háború felé lépett – jelentette ki Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet elnök szombaton az Interfax orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
2016. július 9., 15:22
Theresa May, a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik miniszterelnök-jelöltje szerint „a Brexit Brexitet jelent”, és az Egyesült Királyság mindenképpen kilép az Európai Unióból.
2016. július 9., 13:57
Az elmúlt hetekben mindent megtudtunk a – és mindennek az ellenkezőjét is. Magát a kifejezést azonban mindenki megértette. Pedig ha jobban meggondoljuk, a szó elején szereplő Br is megérdemel némi tűnődést. Kik azok a britek? Erre a kérdésre csak látszólag lehet egyszerű választ adni.
2016. július 9., 11:48
Barack Obama egy nappal lerövidíti európai útját, és a jövő hét elején Dallasba utazik, ahol öt rendőrt öltek meg orvtámadásokban – közölte helyi idő szerint péntek este a Fehér Ház. Kiderült: a gyilkos magányos elkövető volt.
2016. július 9., 11:03
Tragikus szerencsétlenség, egy fesztiválvendég halála szakította félbe a negyedik Martosi Szabadegyetemet – közölték a rendezvény szervezői a fesztivál honlapján szombaton, hozzátéve: kegyeleti okból nem tartják meg a rendezvény még hátralévő programjait.
2016. július 9., 08:21
Kellemes nyári este, csillagos ég, szépséges muzsika, látványos színpadkép, nagyszerű énekesek – a szentmargitbányai kőfejtő idei operaelőadásának premierje mindezt nyújtotta, így nem csoda a tomboló siker. A Szerelmi bájital önmagában telitalálat, az idei évben a nagyszínpad foglalt, a kisebbik Ruffini színpad megfelelőbb könnyedebb és rövidebb előadáshoz. Magyar siker is az előadás: Nemorino szerepét énekelte.
2016. július 8., 20:05
Mi lesz az Európai Unióval a után? Széteshet-e az EU? Esetleg megújulhat, miután kilép a szövetségből Nagy-Britannia? A 168 Óra nemzetközi szakértőket, professzorokat kérdezett erről. A vélemények eléggé eltérnek.
2016. július 8., 18:42
Németországban erősödött az Európai Unió és Angela Merkel kancellár támogatottsága – mutatták ki pénteken ismertetett közvélemény-kutatások, amelyek szerint a brit uniós tagságról tartott népszavazás révén Németországban első alkalommal többségbe kerültek azok, akik szerint az uniós tagságnak több előnye van, mint hátránya.
2016. július 8., 16:59
Több száz brit katonát vezényelnek Kelet-Európába – jelentette be a brit védelmi miniszter pénteken, a NATO varsói csúcsértekezletének nyitónapján.
2016. július 8., 12:26
Öt munkás vesztette életét, amikor rájuk omlott egy 4,5 méter magas betonból készült falszakasz egy hulladékfém-újrahasznosító üzemben, Nagy-Britanniában – közölte a helyi rendőrség.
2016. július 8., 10:39
Ha a GDP növekszik, Lengyelországban jobban fognak élni? Ez a gondolkodás csapda – figyelmeztetnek a Leon Kozminski Akadémia (ALK) tudósai. Ha előrejelzésük beválik, jövőre válság fenyegeti az országot.
2016. július 8., 07:13
A legújabb felmérések szerint a lengyelek 83 százaléka az EU-ban maradna. A CBOS közvélemény-kutató intézet legújabb felmérése szerint elsősorban a 35-44 év közötti korcsoportban vannak az uniós tagság hívei.
2016. július 8., 06:18
A dallasi rendőrség letartóztatott csütörtök éjjel két orvlövészt és egy harmadik személyt, akiket az esti békés tüntetésen lelőtt rendőrök meggyilkolásával gyanúsítanak. Egy gyanúsított bevette magát egy mélygarázsba, ahonnan többször rálőtt a rendőrökre – jelentette be David Brown dallasi rendőrfőnök.
2016. július 7., 19:03
Aleksandar Vulin szerb szociálisügyi miniszter ma úgy nyilatkozott: Magyarország megsérti a nemzetközi jogot a menekülők visszaküldésével, ugyanis információi szerint Magyarország nemcsak a tranzitzóna területére irányítja vissza őket, hanem Szerbia területére.
2016. július 7., 11:46
Súlyos gégefedő-gyulladással kezelték Sarah Silverman amerikai humoristát.